Psziché és szóma, azaz ógörögül: lélek és test. A pszichoszomatika az emberi lét egyik legizgalmasabb jelensége, mivel látványosan bizonyítja azt, amit a spirituális tanok mindig is hirdettek: nem pusztán kémiai anyagok összessége vagyunk. Sőt, a szervezetünkben zajló folyamatok teljes mértékben a tudatunkból érkező információktól függenek. Őseink ezt jól tudták, a modern orvostudomány pedig mostanában kezdi újrafelfedezni, mint sok minden más, mára feledésbe merült igazságot.
A pszichoszomatika egyidős az emberiséggel: már Szókratész is azt vallotta, hogy „Nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség.” Tanítványa, Platón pedig így írt: „Az a legnagyobb hiba a betegségek kezelésénél, hogy vannak orvosok csak a test, és vannak orvosok csak a lélek számára, noha ezeket senki sem tudja különválasztani. Az egészre kellene fordítani a gondolkodásunkat, mivel ott, ahol az egész gyengélkedik, lehetetlen, hogy a rész egészséges legyen.”
A szívbeteg herceg története
A régi korokban tehát köztudott volt, hogy a testi betegségek kialakulásában mekkora szerepet játszanak a lélek diszharmonikus állapotai. A mindennapi élet erre számtalan bizonyítékot nyújt, mint például az a tény, hogy a bánatba tényleg bele lehet halni, legyen az oka gyász, szerelmi csalódás vagy bármi más. A lélek fájdalma képes előidézni, hogy egy testileg amúgy egészséges ember szervezete összeomoljon.
Ugyanakkor fordítva is igaz: egy kellő erejű pozitív tudatállapot elképesztően gyors, testi szinten megmagyarázhatatlan gyógyulást válthat ki. Erre vonakozóan már az ókorban is feljegyeztek egy híres példát: az i. e. 3. században élt Eraszisztratosz nevű orvos azt a feladatot kapta, gyógyítsa meg Szíria királyának a fiát, aki szívbetegség miatt haldoklott. A fiatalembernek abnormálisan gyors volt a pulzusa.
Eraszisztratosz a beteg csuklóján mérni kezdte, és pont ekkor lépett a szobába a király második felesége, Sztratoniké hercegnő. Az ifjú herceg szívverése ekkor olyan extrém sebességre kapcsolt, hogy elvesztette az eszméletét. Az orvos ekkor döbbent rá: a fiú szerelmes a mostohaanyjába, és a reménytelen szerelme betegítette meg a szívét. Amikor sejtését elmondta a királynak, az megrendülve hallgatta. Azonnal döntött: a szép Sztratonikét átengedte fiának, aki azonnal meggyógyult (arról nem szól a történet, hogy a hercegnő mit szólt ehhez, de ekkoriban a nők választása szívügyekben nem számított). Ez az eset lett az ókori orvosoknak a pszichoszomatika mintapéldája, és valóban jól érzékelteti: a bánat megbetegítheti a testet, egy váratlan boldog fordulat pedig hirtelen gyógyulást idézhet elő.
Csak biológiai gépezet volnánk?
Az ősi korok szemlélete tehát egységben látta a testet és a lelket. Azt vallották, hogy az egészség titka a kettő közti harmónia, aminek a felborulása okozza a betegségeket. Emiatt a gyógyításnak is mindkét szinten kell történnie. Ez a nézet a 17–18. században gyökeresen átalakult. A tudományok rohamszerűen fejlődtek, ám ez azzal járt, hogy az anyagi szintet a szellemi rovására előtérbe helyezték. A tudományos világban egyeduralomra jutó materialisták elterjesztették, hogy az ember kizárólag anyagból áll, amelyet léleknek hívnak, az is csak testi folyamatok szüleménye. Így viszont az orvoslás is csak arról szólhat, hogy a testet kémiai szerekkel próbálják helyes működésre kényszeríteni – azt ugyanis tagadták, hogy a betegségben és a gyógyulásban a pszichének bárminemű szerepe lenne. Descartes, a felvilágosodás egyik nagy gondolkodója egyenesen kijelentette: „Az emberi test: gép”.
Igen ám, de a gyakorlati valóság nagyon nem ezt mutatta, amivel a pszichológusok tisztában is voltak – csak az orvosokat kellett meggyőzni. Ezért volt áttörés, amikor a 19. században Johann C. Heinroth német orvos- pszichiáter a test és a lélek világában is egyaránt járatos szakemberként kijelentette: a két terület összefügg, nem lehet az egyiket a másik nélkül sem vizsgálni, sem pedig eredményesen gyógyítani.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2018/02. lapszámában olvashatjátok!
Szöveg: Magyar Diána
Fotó: Thinkstock
