Ha közvélemény-kutatást végeznénk, hogy ki, mit tart Földünk legnagyobb rejtélyének, a Bermuda- háromszög biztosan előkelő helyezést érne el. A hírhedt övezetnek eddig mintegy 1500 ember esett áldozatul, ami toronymagas szám az „átlagos” tengeri baleseti statisztikákhoz képest. Ráadásul ezekről az emberekről még az sem mondható, hogy baleset érte őket, hanem „csak” nem tudunk róluk semmit. A hatóságok tanácstalanok, a keresőcsapatok eredménytelenül térnek vissza, már abban az esetben, ha nem tűnnek el ők is – mert még ez is előfordult.
Nem csoda, ha a térség rossz híre tetemes anyagi veszteséget okoz a légi és hajózási társaságoknak, mert sokan már jegyvásárlás előtt aggódva kérdik: „Ugye nem megyünk át a Bermuda-háromszögön?” A turisztikai hivatalok ezért igyekeznek is a közvéleménybe sulykolni: nincs is „Bermuda-háromszög”, ez egy teljesen normális tengerrész, ahol – mint mindenütt a nyílt vízen – történnek néha furcsa dolgok.
Csakhogy ez nem ad választ a következőkre: ha egy árva holttest, olajfolt, nyom sem maradt, mi történt az elveszett járművekkel és emberekkel? Hová lettek? Miért zavarodnak meg a térségben a navigációs eszközök, és mi okozza a furcsa fényjelenségeket, hirtelen ködöket, időkiesés-élményeket? Mi az oka, hogy hasonló anomáliákat tapasztalnak a Csendes-óceán és a Fekete-tenger egy bizonyos övezetében? És végül: számít-e valamit, hogy ezek az eltűnési zónák érdekes módon pont ott vannak, ahová a mítoszok helyezik a történelem előtt elsüllyedt ősszigeteket?
Ott vannak, egy másik dimenzióban?
A Bermuda- és a másik két „halálos háromszög” is pontosan azok közé a rejtélyek közé tartozik, melyet évente jó párszor „megfejtenek”. Ám eddig az összes, világszenzációként tálalt megfejtés mindössze egy újabbal gyarapította a bizonytalan teóriák hosszú sorát – noha ez nem jelenti, hogy ez mindig így lesz, és sose fogjuk megérteni, miféle erők működnek e térségekben. Vizsgáljuk meg elsőként az eltűnési zónák „nagy klasszikusát!” Bermuda-háromszögnek hívják a Bermuda-szigetek, Florida és Puerto Rico által határolt tengerszakaszt, és noha nem mindig volt ez a neve, ősidők óta veszedelmes hírben állt. Már a föníciai hajósok is hajótemetőnek ismerték, Kolumbusz Kristóf pedig arról számolt be naplójában, hogy amikor itt haladtak át, villódzó fényköröket láttak a vízen. A máig legtöbbet kutatott, legnagyobb nyilvánosságot kapott eset 1945. december 9-én történt. Öt amerikai nehézbombázó tartott hadgyakorlatot a Bermudaszigeteknél, amikor egyszer csak a parancsnok, Charles Taylor hadnagy idegesen jelezte a központnak: eltévedtek, és „még a tenger sem úgy néz ki, mint kellene”. Segítségükre küldtek egy hidroplánt, de sem a repülőraj, sem ez a mentőgép többé nem került elő, a rajtuk lévő 27 emberrel együtt. A teljes kudarcot vallott, botrányba fulladt kutatást végig közvetítette a korabeli sajtó, amely ekkor adta a térségnek az ismert nevét. Tudósok, búvárok, oceanográfusok és lelkes amatőrök keresték évekig a választ: mi történhetett? A sok találgatás közt figyelemre méltó volt az Atlantisz-kutató J. Manson Valentine megjegyzése, aki szerint az eltűntek „még mindig ott vannak, de egy mágneses jelenség másik dimenziójában”. Való igaz, hogy a többi esetben is gyakran tűnik úgy, mintha az elveszett emberek és járművek továbbra is a térségben volnának, csak nem abban a valóságban, amelyben mi élünk.
…
A cikk eredetileg a Nők Lapja Ezotéria 2018/03. lapszámában jelent meg!
Fotó: Thinkstock
