A szimbólumterápia ősi gyógymód, sőt, talán a legrégibb. Nem biztos ugyanis, hogy a kőkorszaki emberek tetoválásai, amelyeket a tudósok általában öncélú díszítésnek értelmeznek, tényleg csak az esztétikumot szolgálták. Könnyen lehet, hogy inkább egy olyan ismeretrendszerről van szó, amely a modern időkre nagyrészt feledésbe merült, és csak mostanában kezdik újra felfedezni. Ma már ugyanis egyre inkább kiderül, hogy a különféle geometriai ábrák képesek hatni az ember testi és lelki állapotára. A legújabb kutatások igazolták: a sík- és téridomok befolyásolhatják az elektromágneses hullámok terjedését, blokkolva vagy felgyorsítva azt. Egyes alakzatok még a radioaktív sugarakat is képesek eltéríteni, így akár védelmet nyújtva tőlük, mások önálló erőteret gerjesztenek.

Mindezekben pedig az a legfantasztikusabb, hogy őseink úgy használták a piramist, háromszöget, kört vagy bármelyik formát, mint akik a fenti kísérleti eredményekkel tökéletesen tisztában voltak, sőt… Valójában inkább úgy tűnik: sokkal jobban ismerték az egész jelenséget, mint mi a 21. században.

Lázcsillapítás Hórusz-táblával

A szimbólumterápia igazi hazája az ókori Egyiptom volt. Az orvosi papiruszok szerint ez volt az egyik leggyakrabban alkalmazott gyógymód: szinte minden létező testi-lelki betegségnek megvolt a maga terápiás jelképe. Ez lehetett egy síkidom, egy ábra – például egy csillag vagy hal rajza –, egy hieroglif betű vagy akár egy többszereplős kép. Az orvosokat többezer szócikkes „kódszótárak” segítették a tünetekhez illő szimbólum kiválasztásában, melyet a betegnek úgy írtak fel, mint egy gyógyszert. Ezek a jelképek ugyanis tényleg gyógyszerek voltak. A betegnek saját érdekében be kellett tartania az orvos utasításait, mert a „túladagolás” – például ha valaki elmulasztotta az előírt idő után lemosni a bőrére rajzolt jelképet – ugyanúgy káros lehetett, mint ma a vegyi medicinák esetében.

A szimbólumot általában az érintett testtájra festették, de nem feltétlenül. Fennmaradt olyan „recept”, mely szerint a páciensnek meditatív állapotban nézegetnie kellett a jelképet, vagy olyan edényből kellett megfelelő időszakonként vizet innia, melyre a gyógyító szimbólumot vésték. Szimbólumterápiával a legnagyobb eredményeket lázcsillapításban érték el. Ennek a módja az volt, hogy a betegnek egy úgynevezett Hórusz-táblán átfolyatott vizet kellett fogyasztania, és ha így tett, a testhőmérséklete pár órán belül normális lett. A Hórusz-tábla egy olyan feliratokkal, képekkel ellátott agyag- vagy kőtábla volt, amelyen a szöveg az első sikeres használat történetét mesélte el. Ez a gyógymód tehát nemcsak a szimbólumok, de az analógia erejét is alkalmazta: „ahogy akkor régen ez segített, úgy fog nekem is”.

A táblán a következő mítosz volt olvasható: egyszer Ízisz istennő csecsemő fiát, Hóruszt megcsípte egy mérges skorpió, amitől a kisdednek életveszélyesen magas láza lett. Kétségbeesésében Ízisz a Napnak könyörgött, hogy álljon meg, ne mozduljon az égen. Erre a Nap – amelyet az egyiptomiak bárkának képzeltek – valóban megállt, sőt, lejjebb szállt, és kilépett belőle Thot, az istenek orvosa. Karjába véve a gyermeket, mondott egy titkos mantrát, mire a méreg kitisztult Hórusz testéből, és a láza is elmúlt.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2018/04. lapszámában olvashatjátok el. A magazint július 18-tól keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Magyar Diána
Fotó: Thinkstock