Az embert ősidők óta erős és ellentmondásos érzelmek fűzik az állatokhoz. Némelyikért rajongunk, vagy barátságáért szeretjük, hasznosságáért becsüljük, szépségéért, gyorsaságáért csodáljuk – másoktól viszont félünk, vagy irtózunk. A széles érzelmi skála is mutatja: tudva vagy tudat alatt, de mindig is éreztük az állatokban rejlő különleges, misztikus erőt. Ezért alakult ki az őskultúrák embereinél egyes állatfajok kultusza, mint például az ókori Egyiptomban. A rómaiak emiatt gyakran gúnyolták az egyiptomiakat, mondván: Isten helyett bikák, skorpiók, sakálok és hasonló „bestiák” az isteneik. Csakhogy ez teljes félreértés, mivel az egyiptomiak nem magukat az állatokat, hanem a bennük megnyilvánuló isteni jelenlétet tisztelték. És valóban, az állatok mintha tényleg egy titkos tudást birtokolnának, amely nekünk, a természettől eltávolodott fajnak már elérhetetlen – vagy inkább csakis általuk részesülhetünk benne. Valószínűleg ez az ember-állat közti misztikus kötelék az oka, hogy szimbólumaink közt az állatjelképek a legősibbek, legnépszerűbbek, valamint ezek hordozzák a legintenzívebb energiát.
Lélekvezető kutya, szeszélyes macska
Mint minden jelkép, az állatszimbólum is valamilyen minőséget, rezgést, erőt jelenít meg. Így, ha egy állathoz vonzódunk, vagy taszít minket, ez spirituális szinten azt jelenti, hogy az adott energiára vágyunk, vagy pedig azt jelenleg még képtelenek vagyunk befogadni. Ezért is érdemes megismerni a legfontosabb állatjelképek jelentését, hiszen így a kimondottan nekünk szóló üzenetüket is könnyebben meg tudjuk fejteni.
Kezdjük az ember legrégibb négylábú barátjával, a kutyával! Rögtön a hűségre és őszinte, odaadó szeretetre szoktunk asszociálni, de azért „ő” ennél sokkal több rétegű jelkép. A tarot 1. lapján kutya harap a Bolond lábába, ami arra figyelmeztet: életutunk során fájdalmas pillanatokat, a sors „harapásait” is meg kell tapasztalnunk, ezek azonban a szellemi fejlődésünket szolgálják.
A kutya beavató és lélekvezető állat, ahogy a kutyafejű Anubisz is az elhunytakat kíséri a túlvilágra. Amikor pedig Kerberoszként, a görög mitológia háromfejű kutyájaként őrzi a holtak országának kapuját, az elfogulatlan igazságot képviseli, amely néha kegyetlen is tud lenni. A kutya Perzsiában a Napisten kísérője, a kereszténységben pedig – bár a fekete ebet a Sátán hírnökének tartották – Jézus jelképe is lehet.
Az sem véletlen, hogy a domonkos rend neve egy szójátékon alapul: Dominicanes (= domonkosok), azaz Domini Canes, magyarul „az Úr kutyái” – azaz Isten védelmezői.
Kecsesség, játékosság, titokzatosság, szeszélyesség, kiismerhetetlenség, öntörvényűség – ugye mindenki a macskára gondol? Doromboló barátainkhoz valóban e minőségeket kapcsolják ősidők óta, úgyhogy, ha rajongunk értük, akkor ezek valószínűleg bennünk is megvannak, mert „hasonló a hasonlót vonzza”. Vagy ellenkezőleg: épp hogy hiányoznak belőlük, de tudat alatt vágyunk ezekre az energiákra. Ha viszont valaki nem kedveli a macskákat, érdemes azon elgondolkodnia, miért ódzkodik a felsorolt tulajdonságoktól. Mert ő maga a szöges ellenkezője ezeknek? Vagy pont túltengenek benne a lunáris erők, ezért a macskában – mint igazi Hold-állatban – öntudatlanul „riválist” érez?
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2018/04. lapszámában olvashatjátok el! A magazint július 18-tól keressétek az újságárusoknál!
Szöveg: Magyar Diána
Fotó: Thinkstock
