Az ősi tanítások szerint mindenki szokott angyalkommunikációt végezni, még ha nincs is tudatában ennek. A bennünk élő isteni én ugyanis különösen döntés- vagy veszélyhelyzetben önkéntelenül kapcsolódik a legmagasabb dimenzióban lakozó „ikerképmásához” – akit közismert szóval őrangyalnak hívnak –, és telepatikus úton információt kap tőle. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy azt mondjuk: „szerencsém volt, épp megúsztam!”, vagy „valahogy akaratlanul pont jól döntöttem” – pedig valójában mennyei „testőrünk”, az őrangyalunk súgott nekünk. Ez tehát a spontán angyalkommunikáció, de van egy tudatos formája is. Utóbbit pedig azért érdemes megismernünk, mert ennek segítségével nemcsak a személyes őrangyalunkkal, de a „független” mennyei hatalmasságokkal – angyalokkal, arkangyalokkal – is természetes, bensőséges kapcsolatot építhetünk. Az ezoterikus tanok szerint ugyanis a Fényvilágban lakozó angyalok alig várják, hogy „vegyük észre” őket, kérjünk tőlük, beszéljünk velük – ehhez pedig semmiféle különleges képesség vagy bonyolult varázslat nem szükséges. Mindössze pár „varázsigét” kell ismernünk: szeretettel kérem… hálás vagyok… köszönöm. Ha ezeket szívből ki tudjuk mondani, akkor valójában mindent tudunk az angyalkommunikációról.
Az esszénusok titkai
A kulcs tehát az őszinte kérés és a hálás várakozás a teljesülésre. De vajon vannak konkrét szabályok is? A letűnt korok bölcsei valóban inkább kifinomult rítusok, szimbólumok és főként analógiás mágia segítségével érintkeztek a felsőbb dimenziókkal. A legprofibb, egyben legösszetettebb angyalkommunikációs technikát Atlantiszon dolgozták ki – korunkban ezt F. E. Eckard Strohm rekonstruálta –, onnan került az ismeretanyag Egyiptomba, majd héber közvetítéssel a kumráni esszénus rendhez. Nem volt a történelemben még egy olyan spirituális közösség, amely olyan tudással bírt volna az angyalokról, és olyan szinten kommunikált volna velük, mint ők, ezért érdemes egy kicsit közelebbről megismerni módszerüket.
Az esszénusok magukat a világosság fiainak hívták. Hitük szerint atlantiszi beavatottak inkarnációi voltak, akik az ősi tudás őrzését tűzték ki célul, míg a legnagyobb atlantiszi avatár – a Nap fia – le nem születik újra a földre. Ő volt Jézus, akit az esszénusok már születése előtt figyelemmel kísértek: tudták, hol és kiben van épp jelen az asztrálteste. Miután pedig a gyermek megkapta első beavatását az egyiptomi Nap-papoknál, édesanyja, Mária elvitte Kumránba, hogy a közösségre bízza. Itt élt és tanult tovább Jézus harmincéves koráig, amikor megkezdte küldetését.
Az esszénusok az angyalkommunikációs technikájukat is Atlantiszról örökölték. Ennek lényege volt, hogy a hét napjain át mindennap reggel egy lunáris természetű (Hold-jellegű), este pedig egy szoláris (Nap-természetű) angyallal kapcsolódtak egy rendkívül mély meditációs tudatállapotban. Hitük szerint Isten e tizennégy – tehát hét lunáris és hét szoláris – angyal révén kormányozza a világmindenséget, ők pedig a következők: a Nap angyala, a Víz angyala, a Levegő angyala, a Föld angyala, az Élet angyala, az Öröm angyala, illetve maga Földanya, mint angyal (ők tehát a lunáris energiájú angyalok). A szolárisak pedig: az Erő angyala, a Szeretet angyala, a Bölcsesség angyala, az Örök élet angyala, a Munka angyala, a Béke angyala, valamint maga a Mennyei atya, mint az angyalok ura.
A velük való kommunikációt az esszénusok egyesüléseknek hívták. Nem véletlenül: ilyenkor az ember felsőbb énje olyan mértékig olvadt össze az angyali energiával, hogy megszűnt a kettősségük. Ahogy Jézus tanítja egy esszénus beszédben: az egyesülések jelentik a hidat embertől az angyalhoz, tehát földi, illuzorikus létünktől a valódi, mennyei létezésünkig.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2018/05. lapszámában olvashatjátok el. A magazint szeptember 18-tól keressétek az újságárusoknál!
Szöveg: Magyar Diána
Fotó: Thinkstock
