A Grimm fivérek 1822-ben írták le a híres hasonlatot, miszerint a mese olyan, mint egy ősrégi, gyönyörű üveggömb, amely az idők folyamán összetört, darabkái pedig szanaszét hevernek egy réten. Ez azt jelenti, hogy a meseirodalom – és külön-külön minden mese is – harmonikus rendszert alkot, amelynek megvan a maga sajátos logikája, amelyet valaha mindenki értett.

Csakhogy ez az üveggömb aztán darabokra tört. A Grimm testvérek ezzel azt akarták mondani: az évszázadok során a mesék lényege, igazi mondanivalója fokozatosan feledésbe merült. A nemzedékről nemzedékre való újramesélés ugyan segített annyit, hogy maguk a történetek fennmaradjanak, ám mivel az ember az idők folyamán egyre inkább elvesztette kapcsolatát a transzcendenssel és saját tudatalattijával, lassanként képtelenné vált a mesék szimbólumnyelvének megértésére. Márpedig így végül eljutottunk oda, hogy a modern korban a mesét kimondottan gyermekműfajnak tartjuk, amelynek a valóságtartalma nulla, ebből következik, hogy egy „normális” felnőttnek semmi dolga vele.

A meséket nem kell érteni – érezni kell!

Nos, az üvegszilánkok szétszóródva rejtőznek a fűben. Ha vesszük a fáradságot egyenként megkeresni és összerakni őket, rádöbbenünk, hogy ezek egy ragyogó üveggömböt alkotnak, amelyben mi, modern emberek is ugyanúgy gyönyörködhetünk, mint őseink. A mesék igazi üzenete tehát akkor tárul fel előttünk, ha megkeressük és összeillesztjük a bennük lévő jelképeket, illetve azokat is „dekódoljuk”. Ezt persze ne úgy képzeljük el, hogy elővesszük például a Piroska és a farkast, és egyenként kielemezzük, mit is jelenthet benne a nagymama, a bor, a kalács vagy a kosár. Ezzel nem sokat érnénk el, mivel az analízis nem a legjobb módszer rá, hogy szóra bírjunk egy mesét, ahogyan egy álmot sem lehet logikusan elemezgetve megérteni. Inkább a gyerekek példáját érdemes követnünk, akik egyszerűen a szívükbe fogadják a hallott, látott, olvasott történetet, anélkül, hogy a miérteken őrlődnének.

E gyermeki megközelítés a titok nyitja. Őseink számára a mítoszok, mesék, jelképek, ősképek alkotta „üveggömb” ugyanis pont azért volt ép és egész, mert nem akartak mindenáron mindent megérteni, mint a modern emberek, hanem kritika nélkül csak „beszippantották”, magukba fogadták a valóságot. Ha így közelítünk a mesékhez, máris nem fogunk azon megütközni, miként maradhatott életben Piroska és a nagymama a farkas gyomrában, hogyan aludhat valaki száz évig, vagy, hogy beszélhet és mutathat távoli képeket egy tükör. A mese nem kitalált történet. Nem is hamis, sőt, sokkal igazabb, mint amit valóságnak hiszünk, miként legközelebbi műfaj-rokonai is: az álom, a látomás és a mítosz. Ahogy Vekerdy Tamás fogalmaz: „A mese nem elvezet a valóságtól, mint sokan gondolják, hanem odavezet hozzá, mélyre vezet a lelki valóság tartalmaiban, legyen szó szeretetről és gyűlöletről, életről és halálról, jóról és rosszról, küzdelemről.”

És hogy mindez miként működik a gyakorlatban, a következőkben néhány közkedvelt Grimm-mese „dekódolásával” illusztráljuk.

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE: már a Grimm fivérek szerint is valóságos tárháza a pogány mitológiából örökölt jelképek találkonek. A gonosz királynő varázstükre, amely megmutatja a földi szem előtt rejtett dolgokat, a belső látást („harmadik szemet”), illetve az illúzió mögötti valóságot jelképezi. Az alma pedig itt is egyszerre a halál és az örök élet szimbóluma, mint az édenkertben, illetve a germán mitológiában, ahol egy Iduna nevű, hollófekete hajú, hófehér bőrű, vérpiros ajkú istennő gondozza az ifjúság almafáját – ő lehetett Hófehérke előképe.

CSIPKERÓZSIKA: az eredeti mesében nem három tündér, hanem tizenkét varázslónő érkezik a kis királylány keresztelőjére. A 13.-at azonban nem hívták meg – figyeljünk fel a baljós számra! –, ezért megátkozza Csipkerózsikát: szúrja majd meg az ujját egy orsó, és abba haljon bele. A furcsának tűnő átok az ősi sorsistennők tipikus tevékenységére, a fonásra utal. Ők fonják az emberi sors fonalát, hogy végül, amikor lejárt az időnk, könyörtelenül elvágják. Az azonban, hogy száz év álom – azaz evilág és túlvilág határmezsgyéjén való lebegés – után egy királyfi mégis életre keltette Csipkerózsikát, azt üzeni: a szeretet, a szerelem akkora erő, amely a végzet hatalmát is képes lehet legyőzni.

…

A teljes cikket a Nők Lapja Ezotéria 2018/06. lapszámában olvashatjátok el. A magazint november 14-től keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Kőrösi Aliz
Fotó: Thinkstock