Az ókori emberek számára a jósdák nemcsak olyan helyek voltak, ahol megismerhették a jövőt, hanem ennél sokkal többet jelentettek. Hitük szerint a jóshelyek olyan helyre épültek, ahol a válaszfal evilág és túlvilág között nagyon vékony, így ezek kaput képeznek a szellemi dimenziók felé. Az innen áradó tudást, ismereteket viszont csakis egy avatott személy, egy médium volt képes fogadni: a szentély főpapnője, akinek tekintélye az uralkodókéval vetekedett. Sőt, királyok, császárok, szenátorok folyamodtak hozzá drága ajándékokat küldve, hogy alázatosan jóslatot kérjenek tőle.
Ez utóbbit azonban – magát a jóslatot – nem úgy kell elképzelnünk, hogy a jósnő nyíltan megmondta, hogy „ez és ez fog történni”. Szavai ehelyett szimbólumokat, álomszerű kódokat, ősképeket tartalmaztak, amelyek arra utaltak, ami bizonyos feltételek közt megtörténhet. Helyesen írta tehát Hérakleitosz, az i. e. 6. századi filozófus, hogy „az Úr, akié a jóshely Delphoiban (értsd: Apollón), nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez”.
Kéngőztől „transzba eső” kecskék
A felsőbb dimenziókban lakozó erők üzeneteit a papnő csakis egy különleges tudatállapotban fogadhatta, amely valahol az álom, az őrület és a tetszhalál határán mozgott. Ezt a tudatállapotot ógörögül maniának hívták – ebből lett a „mánia” szavunk, noha eredetileg ez nem rögeszmét, hanem misztikus átszellemültséget jelentett. Az ókori Hellász leghíresebb jósdájában, Delphoiban a papnő ezt a földből feltörő kénes gázok segítségével érhette el.
Diodórosz Szikulosz történetíró elbeszéli a jósda alapítását. Egy pásztornak feltűnt, hogy a kecskéi egy bizonyos helyre érve furcsán ugrándozni, tántorogni kezdtek, mintha részegek volnának. Megvizsgálva a területet, észrevett a földben egy gödröt, ahonnét kénszagú füst áradt ki. Belehajolt, beszívta, pár perc múlva pedig különös hangon olyan dolgokat mondott az arra járóknak, amelyekről nehéz volt megállapítani, zavaros bolondságok-e, vagy inkább hatalmas bölcsességek.
Így volt, vagy sem, egy biztos: Delphoi már i. e. 1500 körül is szent helynek számított. A görögök a hellén identitás jelképének tartották, a környékbeli városállamok többször viseltek háborút érte. Eredetileg Földanya jóshelye volt, neve is őrá utal: a delph ugyanis üreget, a delphosz pedig anyaméhet jelent. Itt őrizték a híres Világköldököt, az ókor egyik legszentebb ereklyéjét, amely a hiedelem szerint magának a Mindenségnek a szent közepe, egyben pedig Földanya köldöke, melyből a világot szülte. Földanyától azonban Delphoit megszerezte egy ifjú isten, Apollón. Megölte a jósda őrét, a Föld fiát, Püthón kígyót, és átvette a hatalmat a szentély felett. Püthón nevét viszont megőrizte Püthia, a delphoi jósda mindenkori papnője, aki ettől kezdve már nem Földanya, hanem Apollón üzenetét tolmácsolta.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/3. számában olvashatjátok el.
Szöveg: Magyar Diána
Nyitókép: Pixabay
