Walt Disney neve már gyermekkorunkban a tudatunkba égett. Meséi meghatározóak voltak a számunkra, rajzfigurái kísérték mindennapjainkat. Ruháinkról, falainkról, emlékkönyveink lapjairól az ő legendás alakjai néztek vissza ránk. Történetei lelkünkbe ivódtak, s a gyermekkor tündérködéből hatón örökké és észrevétlenül, mert tudattalanul is vezetik lépteinket, sorsunkat. Végh Nóra írása.

DeMolay lovagrend

„Walt Disney, amikor remekművét, a Hófehérke rajzos filmjét megalkotta, a kedves és szükséges humor elemén kívül félreérthetetlenül belevitte abba az ősi kozmikus vonásokat is: tudta, miről van szó. Hófehérke az égi eredetű napsugár, a tiszta lélek; ellenfele, üldözője pedig a Bika– Vénusz testies, sötét hatalma, amelyet a királynő személyesít meg; a lélek azonban csak látszólag bukhat el. Hófehérke maga is a sötétbe merült Napot fejezi ki, s vándorlásában szintén eljut a Vízöntő mélypontjára, ahol szaturnuszi erők megtestesítői, a törpék közt kell rejteznie. Hiába üldözi a gonosz és kérlelhetetlen ellenség, meg kell találnia örök párját, a lélek urát, Istent; kiemelkedik a homályból, s a herceg – az égi vőlegény – felvezeti mennyei házába. Disney határozottan ezt a gondolatot fejezte ki: a film végén a herceg nem földi kastélyba viszi Hófehérkét, hanem égi várába, mely napsugaras glóriában magasan a föld felett ragyog…” – Baktay Ervin írt így a Csillagfejtés könyve című művében a nagy napciklus kapcsán az amerikai rajzfilmkészítőről.

Neves orientalista-asztrológusunk jól látta: Walter „Walt” Disney valóban beavatott volt. Misztikus intuíciónál több ez, ami a rajzfilmjein átjön. Beavatottság, alkímiai és asztrológiai tudás, az ősi misztériumok, az asztrológiai nagy napkör, az örök visszatérés mítoszának és a lélek halhatatlanságának és beszennyezhetetlenségének örök és mély tudása. Mindez nem véletlen, hiszen Walter tizenkilenc éves korában belépett a DeMolay lovagrendbe, mely a szabadkőművesek amerikai páholyának egyik szakadár ága volt. A templomos lovagrend utolsó nagymestere, Jacques De Molay szellemi örökösének tartották magukat, s az ő eszményeit kívánták továbbvinni. Akkoriban e lovagrendbe kifejezetten fiatalokat (tizenkettő és huszonegy év közöttieket) vártak, hisz tudták, a lélek éppen ebben a korban a legfogékonyabb. Az erkölcsi értékek megtartásának fontosságát, a szülők, a család és a szent dolgok tiszteletét, a bajtársiasságot, a hazaszeretetet, a hűséget és az udvariasságot tartották a legfontosabb erényeknek, mert úgy vélték, hogy ez az, ami a fiatalokat a boldog és hasznos életre vezeti. Disney haláláig tagja maradt e rendnek, a szervezet vezető emberévé vált, és még a becsületrendjüket is elnyerte.

Gyermekkor gyermekévek nélkül

Ha Disney ismerte a gyermekkor tudatformáló hatását, az azért lehetett, mert neki magának igen kemény gyerekség jutott. Gyakorlatilag ez a rész kimaradt az életéből, mert a szülei igen puritán módon nevelték. Már egészen kicsi korától dolgoznia kellett, s a szigorú szülők nemcsak a dohányt és az alkoholt, de bizony még a cukorkát is megvetendő dolognak tartották. A rajzolás tudományát szinte szökve, titokban kellett elsajátítania a fiúcskának, s mikor egészen kisgyermekként kátránnyal kidekorálta családi házuk fehér falait, a gyönyörű állatfigurákért cserébe dicséret helyett büntetést kapott. Ám az egyik jóságos nagynéni ajándékba adott neki egy csomag rajzpapírt és néhány ceruzát. Ami azért is nagy szó volt, mert a szigorú és mélyen vallásos Disney-házban nem voltak még játékok sem!

A teljes cikket a Nők Lapja Ezotéria 2019/3. számában olvashatjátok el. 

Szöveg: Végh Nóra

Fotó: Getty Images