Ha mágiából tíz mértéket adott Isten a világnak, kilencet vett el Egyiptom, a többi nép osztozik egyen.” A Talmud híres verse a népek különböző tehetségeit sorolja fel, amiben az adott etnikum különösen erős, ami az ő kollektív karmájuk, élethivatásuk. Egyiptom esetében ez a mágia – az ókorban ugyanis őket tartották a világ legspirituálisabb népének, ahol már az újszülött is varázserő birtokában jön világra.

Az antik világban az a közhit élt, hogy az egyiptomiak ősei dolgozták ki a tarot alapjait, ők tanították meg az emberiséget alkímiára és számmisztikára, sőt gyakorlatilag ők találták fel az egész ezotériát. Ezek után kész csoda lenne, ha az asztrológiát ne nekik tulajdonították volna, és valóban. Igaz, hogy a csillagok igazi mestereiként az ókorban általában inkább a káldeusokat emlegették, de úgy hitték: az egyiptomiak is megalkottak egy saját, önálló asztrológiai rendszert, amely semmivel sem volt kevésbé fejlett és megbízható, mint Babilon csillagtudománya.

A káldeus asztrológia számunkra azért lehet ismerősebb, mert a mai nyugati horoszkóp ebből származik. Az egyiptomi kissé más: a zodiákusjegyek többsége ugyan hasonlít a miénkhez, mégis érezzük, hogy most egy talán még ősibb, misztikusabb, jellegzetesen egyiptomi csillagvilágba léptünk.

Cirkumpoláris csillagok

Mint az ősi kultúrnépek általában, az egyiptomiak sem hittek a véletlenben. Azaz a világot nem ötletszerűen egymásra dobált jelenségek halmazának, hanem értelmes rendszernek tekintették, amiben mindennek jelentése van, minden beszél, tanít, üzenetet hordoz. A legnagyobb ilyen „könyv”, ahol a világmindenség üzenete elolvasható, maga a csillagos ég, az asztrológia pedig az a tudomány, amely segít ezt az „írást” elolvasni.

Egyiptom felhőtlen égboltja, erős fényű csillagai kedvező feltételeket nyújtottak az asztrológia műveléséhez. Már az óbirodalmi piramisszövegekben (Kr. e. 2300 körül) is szerepelnek csillag-, csillagkép- és bolygónevek: egy négyarcú hajnali isten a Vénusszal, a négyszarvú égi bika pedig a Szaturnusszal azonosítható. Ám a piramisszövegek feltűnő sajátossága, hogy nem a Naprendszer bolygóival, még csak nem is a zodiákus csillagképeivel foglalkozik a legtöbbet, hanem az úgynevezett cirkumpoláris csillagokkal.

E fantasztikus szövegek, melyeket elsőként az 5–6. dinasztia fáraói vésettek fel piramisaikba, nem a mai értelemben vett asztrológiáról szólnak. Inkább a halál utáni lét útmutatói, túlvilági útikönyvei, melyek a halott uralkodó csillagközi utazását beszélik el. Eszerint a Kr. e. 3. évezred végén az egyiptomiak úgy hitték: halál után a testből kiszabadult lélek felszáll a csillagok közé, ahol különös, álomszerű kalandokat él át, noha ez valószínűleg csakis a fáraókra vonatkozott. Később a túlvilághit „demokratizálódott”, e tanokat mindenkire vonatkoztatták.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/4. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Magyar Diána

Nyitókép: Getty Images