Kőolaj-kommunikáció
A természet kis szellemeivel való kommunikációt az ember régen ismerte és gyakorolta. Még ma is vannak olyan népcsoportok, ahol ezt használják is. Egyik legkiválóbb példa erre a Kolumbiában, az Andokban élő törzs (U’wa), amelynek életterületén egy óriási amerikai olajcég kőolajat talált. Számos próbafúrást végeztek, amelyek eredményével igen elégedettek voltak, és az olaj miatt el akarták űzni évszázados lakóhelyéről a törzset. A kőolaj-kitermelés az egész környék természeti egyensúlyát pusztulással fenyegette. A törzset olyan mélyen érintette mindez, hogy először azt határozták el, közösen követnek el öngyilkosságot, mert nem akarták elhagyni számukra szent hazájukat. Azt mondták: „Az olaj a Föld Anya vére… ha elveszik az olajat, nekünk az rosszabb, mintha a saját anyánkat ölnék meg.” Később azonban átgondolták a dolgot, és szertartásosan közvetlenül a földhöz és az olajhoz fordultak. Elmondták a helyzetüket, és megkérték a kőolajat, hogy „menjen el máshová”. Kommunikációjuk a természet szellemeivel sikeres volt: röviddel ezután hiába végeztek próbafúrásokat, nem találtak már semmit. A cég bejelentette: lemond erről a területről, mert itt nincs kőolaj.
Szent helyeken
A zarándokhelyek gyakran szép környezetben találhatók, ahol a természetszellemek igen jól érzik magukat. A víz szellemei közé tartoznak olyan nimfák, amelyek egy folyónak, tónak vagy ligetnek egyéni jelleget kölcsönöznek. A források nimfái, akik a föld belsejében víz születését kísérik, különösen szépek, és székhelyüket gyakran a gyógyulás és áldás forrásává fejlesztik. Egy látó így ír róluk:
„Ljubljanában találtam erre egy példát, ahol egy kis forrásra építették a Mária-kápolnát egy mesterséges barlang formájában. Sok beteg és kétségbeesett ember kereste fel ezt a helyet. Amikor az imádkozók között álltam, egy forrásnimfa csodálatos alakját vettem észre, akinek rezgései több méterrel a kápolnán kívül is érződtek, és valóban a lourdes-i Szűz Anya formájában jelent meg, amikor így tisztelték. Egy egész sereg vízszellem vette körül: több sellő, undin és egy hatalmas teknős is. A hívők nem tudták, hogy egy magasan fejlett forrásnimfa vesz itt részt az isteni áldás közvetítésében. Ehhez hasonló jelenséget több, forrásra épült zarándokhelyen figyeltem meg.”
A munka és a manók
A mesék és mondák szerint a manók nemcsak időnként segítenek az embernek, amikor az bajba jut, hanem sokszor a mindennapi munkájában is. Ez elsősorban a kétkezi munkára vonatkozik. A mesékben a munka egy részét elvégzik helyettünk, méghozzá kiválóan.
Egy monda szerint a kölni kézművesek nappal nyugodtan dolgoztak, és a manók éjjel befejezték a munkájukat, reggelre ott állt minden készen. Egyszer azonban egy szabó felesége, aki kíváncsi volt férje titkos kis segítőire, borsót szórt a lépcsőre, hogy a manók elcsússzanak rajta, és lebukfencezzenek. Lámpája fényénél egy pillanatra láthatta is őket, de egy szempillantás alatt eltűntek, és soha nem jöttek vissza. A kézműveseknek ezután arcuk verejtékével kellett befejezniük munkájukat.
A történet jól rávilágít egy olyan problémára, amitől ma az egész emberiség szenved: amíg együttműködünk a Föld érzelmi világával, a természetszellemekkel, és nem törekszünk minden titkot kifürkészni, addig jól megy a sorunk. Amint azonban az ember kíváncsi értelmével (a lámpa fénye) akar mindent tudni és irányítani, az érzelem eltűnik nemcsak a munkájából, hanem az életéből is. Ha arra gondolunk, hogy a természetszellemek az érzelmi síkhoz tartoznak, akkor érthető ez az összefüggés. Amikor valaki szívvel-lélekkel végzi a munkáját, nem gépiesen, az időtől sürgetve, akkor azon áldás van. Ha csak kötelességszerűen, kényszerből, szív nélkül, akkor „arca verítékével” keresi meg a kenyerét. Ezért is olyan fontos, hogy a szívbéli, meleg emberi érzéseket belevigyük mindenbe, amit csak teszünk.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/4. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Szabó Judit
Nyitókép: Getty Images
