Agnes Gonxha Bojaxhiu, azaz Teréz anya 1910. augusztus 26-án 14 óra 25 perckor született a mai Szkopjéban. Az Oszmán Birodalomban Albániához tartozott a szülővárosa, jelenleg Észak- Macedónia tekinthető szülőhazájának. Édesapja korán elhunyt, a családot az anya tartotta fenn, kis üzletében dolgozva. A három lánygyermek közül Agnes volt a legkisebb.

Missziós nővérként

Tizennyolc éves korában úgy döntött, hogy missziós nővér szeretne lenni Indiában. Egy barátnőjével együtt felvételét kérte a Loretói Miasszonyunk anyaegyházába. Néhány hónap után Indiába, Dardzsilingbe küldték. 1931. május 25-én itt tett szerzetesi fogalmat. Lisieux- i (Kis) Szent Teréz iránti tiszteletből választotta a Teréz nevet. 1930-tól 1948-ig a Kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában tanított földrajzot és hittant. 1944-től kinevezték az iskola igazgatójának. Élete legjelentősebb fordulópontjához érkezett 1946. szeptember 10-én, amikor lelkigyakorlatra küldték Dardzsilingbe. (Térben és időben biztosan léteznek fontos csomópontok, amelyek hasonló szellemiséget és iránymutatást képviselnek. Érdekes, hogy a neves tibetológus- nyelvész, Kőrösi Csoma Sándor sírja is épp ebben a városban található.)

Szegénységben és nyomorban

Természetesen vonattal, harmadosztályú kocsiban utazott, ahol az alig elviselhető a tömeg, a szegénység látványa, hogy ne mondjuk, illata is óriási hatással volt a fiatal apácára, aki megdöbbenve tapasztalhatta, hogy milyen is az élet árnyékos oldala. Úgy érezte, nincs joga a kolostor békéjét és kényelmét élvezni, ha az emberek többsége mély nyomorban tengődik. Elhatározta, hogy sorsát megosztja a szenvedőkkel, Jézust követve a szegények között szolgál, és segít, ahol csak lehet. Kalkutta (Kolkata) érsekének közbenjárását kérte 1948-ban, hogy rajta keresztül engedélyezze XII. Piusz pápa azt, hogy elhagyja a közösséget, és mint független apáca, Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. A szerzetesi öltözéket ekkor fehér szárira cserélte. Egy másik kolostorba, Patnába ment, a missziós orvos- nővérekhez azért, hogy egészségügyi kiképzést kapjon. Az itteni amerikai apácák mindenben segítették, és kiváló kiképzést nyújtottak neki. Miután visszatért Kalkuttába, engedélyt kért a nyomortelepi iskolája megnyitására. Hamarosan segítői is akadtak, főként egyházi szervezetek és városi hatóságok támogatták.

1950-ben megérkezett a pápai jóváhagyás az új szerzetesrend alapítására. A Szeretet Misszionáriusai nővérei rend hitvallása: „Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.” Teréz anya így fogalmazta ezt meg: „segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nem kívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból, és mindenki elkerüli őket”. A végtelenbe vezető út is az első lépéssel kezdődik. Ez volt az a bizonyos első lépés, ami után Kalkuttában, majd Indiában, sőt a világ számos más helyén is megnyíltak a Szeretet Misszionáriusainak szegényeket és betegeket istápoló intézményei.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Dr. Janák Lajos

Nyitókép: Getty Images