Szerintem nincs ember, aki gyerekkorában ne kapta volna meg egyszer (sokszor) a mondatot, hogy „Nem szégyelled magad?”. És olyan ember sincs, akinek ne jutna eszébe legalább pár olyan helyzet a múltjából, amikor szeretett volna eltűnni a föld felszínéről. Ha egy gyermeknek állandóan szégyent kell átélnie, belső önszabályozó rendszerében is a szégyenre való hajlam válik dominánssá. Egyszerűen kudarckerülő lesz. A „Szégyelld magad!”-dal pedig az a legnagyobb gond, hogy a közlője nemcsak a viselkedést, hanem a másik teljes személyét megtagadja ezzel.
Egyenesen erény?
A kulturális háttér is meghatározza, hogy mitől önt el minket a szégyen, de éljen bárhol a világban, a szégyenkező embert már messziről felismerni. Lóg a válla, lehajtja a fejét, összehúzza magát. A testbeszéd az üzeni: kirekesztődtem. Ugyanakkor az az ember, aki megbánást mutat, mégis sokkal nagyobb szimpátiát kelt, mint aki nem képes semmilyen belátást gyakorolni. A kaliforniai egyetem kutatói egy cikkben egyenesen erénynek nevezik a szégyenérzetet. Igen, jól olvasták! Hiszen például segít a csoportnormák megtartásában. Például nem dobjuk fel a munkahelyünkön a lábunkat az asztalra, mert tudjuk, hogy ezért fedő pillantásokat kapnánk, vagy ránk is szólnának, és az ciki lenne. A kutatók arra jutottak, ha teljesen hiányozna belőlünk a szégyenkezés, arrogánsak és könyörtelenek lennénk. A szégyenérzetünk megmutatja a határainkat, és azt, milyen vagyunk, és milyenek nem vagyunk. Egyfajta iránytű az életünkben, hogy meddig mehetünk el. Ez a tudás segíthet abban, hogy jól használjuk az erőnket, és felismerjük az énhatárainkat. Olyan, mint egy radar, és azok, akiknél ez az érzékelő jól működik, felérnek egy túlélőművésszel.
A kihívások diszkrét bája
A szégyen önkritika és bocsánatkérés egyben. És sokszor alulértékelt. Ugyanakkor segít, hogy önmagunk jobbik verzióját hozzuk. Ez is egy multitasking képesség, emiatt a nőknek – akiknek jobban megy az osztott figyelem – több van belőle. Ezért, ha legközelebb azon kapja magát, hogy az arca vörösödik, izzad, és kényelmetlenül érzi magát, gondoljon úgy a dologra, hogy ezt egy soft skill, vagyis olyan fontos készség, amely nem terem minden bokorban. Ráadásul, aki maga is könnyen szégyenkezik, mások helyett is gyakran megteszi ezt. A mások miatti szégyenkezés azon is múlik, mennyire áll hozzánk közel az a másik személy. Ha közel, akkor jobban is szégyenkezünk miatta, ugyanakkor nem tudunk belehelyezkedni a helyzetébe, mert a szégyen kiüti az empátiát.
A szégyenlősség nem tesz passzív áldozattá, ha viszont negatívumként tekintünk rá, alaposan megnehezítjük, hogy mások kedveljék ezt a tulajdonságunkat. Ám ha sikerül átkeretezni a szégyent, akkor egy pecsétes blúz vagy egy felszaladt harisnya bagatell aprósággá zsugorodik. Ha viszont nehéz előnyös nézőpontot találni az életünkben felbukkanó kínos helyzeteknek, vagy nehéz kézben tartanunk a dolgokat, tegyük fel magunknak a kérdést: mi lehet a legrosszabb dolog, ami most történhet? Játsszuk le fejben a lehetséges kínos, vagy peches végkifejleteket! Nos, összedőlt a világ? Persze, hogy nem!
…
A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Bakos Zsuzsi
Nyitókép: Getty Images
