Földünk számos pontján a szokásosnál gyakoribbak a paranormális jelenségek. A helyi hiedelmek szerint ott kapu nyílik a természetfeletti lények, tündérek, netán a holtak vagy a démonok birodalmába. Ez alól a Kárpát-medence sem kivétel, sőt, Magyarországon és Erdélyben rengeteg ilyen titokzatos helyszín található. Az egyik a Csallóköz, amelyet ősidők óta a letűnt aranykor „rezervátumának” tartottak. A másik a Pilis a pálosok titokzatos „avatóbarlangjaival”, amelyek állítólag a szerzetesek romlatlanul pihenő testét rejtik. Kísérteties legendák fűződnek az Alföld titokzatos kurgánsírjaihoz, a kunhalmokhoz, valamint Erdély ősi váraihoz is.

Csallóközt már a középkorban is Tündérszigetnek hívták. A helyi legenda szerint az Árpáddal érkező honfoglaló magyarok itt aranyhajú tündéreket találtak, akik azonban az emberek megjelenésekor megértették, hogy az ő idejük, az aranykor lejárt. Átadva helyüket az ősmagyaroknak, visszavonultak egy láthatatlan világba, ám a kapu, amelyen át távoztak, nyitva maradt. Ez állítólag az itt folyó Duna mélyén van, emiatt pedig teliholdas éjjeleken a vízfelszínen paloták, városok képmását, táncoló alakok halvány körvonalait lehet látni, amelyek a tündérek dimenziójából csillannak át.

Az Alföld piramisai

Sokan vélik úgy, hogy a Pilis a Föld erővonalainak egy fontos metszéspontján fekszik, mint például a görög Delphoi vagy az angliai Glastonbury. Tény, hogy e hegységnek valóban szakrális jelentősége volt a magyarság számára, nem véletlen, hogy itt vannak a pálosok – az egyetlen hazai alapítású szerzetesrend – legfontosabb kolostorai.

A rend az újoncok avatását barlangokban tartotta, ahol a jelöltnek egy koporsóba kellett befeküdnie és egyfajta asztrálutazásos, halálközeli élményen átesnie. Ennek emléke a néphitben is megőrződött, mert a pilisi népmesék szerint a hegyek alatti sziklacsarnokokban romlatlan testtel alszanak a régi szentek. Úgy hiszik továbbá, hogy az ilyen barlangok bejáratánál az arra járók furcsa látomásokat észlelhetnek, sőt akár el is tűnhetnek örökre, ezért bizonyos környékek veszélyes hírben állnak.

A kunhalmokat az Alföld piramisainak is hívják, Illyés Gyula pedig a „magyarok katedrálisainak” nevezte őket. E titokzatos, fűvel borított ősi dombok valójában kurgánsírok, és nincs közük a kunokhoz, hiszen ők csak a középkorban érkeztek a Kárpát-medencébe. Sokkal régibbek, némelyikük hatezer éves, őskori népek temetkezését rejtik. Ami viszont a legizgalmasabb: a kurgánokról az alföldi néphit mindig is úgy tudta, hogy éjjel, de különösen holdfényben nem szabad megközelíteni őket. A dombokban ugyanis láthatatlan kapuk nyílnak, melyeken ha a gyanútlan halandó átzuhan, többé nem talál haza a saját világába.

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2020/1. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Magyar Diána

Nyitókép: Getty Images