Ha Al Pacino nem lett volna elég tudatos, a tudattalan erők akkor is afelé vezették volna, hogy színpadra, felvevőgép elé álljon. Ahogy a hihetetlenül szerencsés emberekre szokás mondani, vagy azokra, akik kitalálnak vagy megvalósítanak valamit, amire semmi esélyük nem lett volna: ördöge van! Nos, neki tényleg állhat valaki a háta mögött, sőt egyszer meg is formázta azt a bizonyos személyt Az ördög ügyvédje című filmben.

Az ördög ügyvédje

De ki is az az ördög ügyvédje? Honnan ered ez a bevett szófordulat? A rossz ügyek, a gonosz erők képviselőjét érdekes módon maga a katolikus egyház jelölte ki, méghozzá nem máskor, mint a szentté avatás folyamatában. Az advocatus Diabolinak, azaz az ördög ügyvédjének volt a feladata, hogy szemben az advocatus Deivel, azaz Isten földi jogi képviselőjével, szkeptikusan viszonyuljon a szentté avatásra jelölt személyhez kötött csodatételekhez, megpróbálván kijátszani minden érvet. S ha az érintett személy az utólagos (hiszen szentté csak jóval a halála után szokás avatni bárkit is) megpróbáltatást és megmérettetést kiállta, akkor kaphatta meg a Szent előnevet. Az ördög ügyvédje tehát valójában nem a sátán érdekeit képviselte, legalábbis nem a rossz embereket védte, sokkal inkább a nevezetes jókat támadta, és azokat próbálta meg minden ellenük felhozható érvvel besározni. Ennyiben helytelen a Pacinós film címe, hiszen ott pont nem ez történik. Az ördögi Al Pacino felfogadott ügyvédje a gonoszokat védi meg sorozatosan, sikeresen. Akárhogy is, az amerikai színész zseniálisan formázza meg az ördögöt, aki a társadalmi normáktól eltérő elveket vallja, melyeknek valójában nagyon sokan hódolnak. Diabolikus, azaz kétségeket felvető, egyenetlenséget, kételyt, megingást keltő monológját előadva elhihetjük, hogy valóban átéli az ördög szerepét. Nota bene, Pacinónak az aszcendensén áll a Plútó, ami ugye nem más, mint az alvilág ókori ura, ha úgy tetszik, az antik ördög.

Színpad = menedék

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi is lett volna Al Pacinóból, ha hihetetlen és kivételesen szerencsés módon nem válhat színésszé. Az apja által elhagyott, anyja és nagynénik, nagybácsik között élő kisfiút gyakorlatilag az utca nevelte: egész nap csavargott, a tanulással nem sokat törődött, és ez a folyamatosan romló eredményeiben meg is mutatkozott. Szicíliai ősei, a vérében tomboló vendettás ösztönösség, a nehéz anyagi körülmények, az utcagyerekeskedés mind-mind valamiféle digós bűnözői életvitel felé is vihették volna ifjan. Ám szerencséjére imádta a mozit, és mivel folyton utánozta a színészeket, osztálytársai már akkor Marlonnak nevezték őt, amikor ő még azt sem tudta, ki is az a Marlon Brando.

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2020/1. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Végh Nóra

Fotó: Getty Images