Mi történt?
Egy hazai és egy amerikai felmérés is állítja, több nő dolgozik a koronavírus-járvány frontvonalában, mint férfi, ami egyben azt is jelenti, hogy ők végzik az értéktelenebbnek tekintett munkákat.
Miért fontos ez?
Az elnőiesedett szakmákat rendszerint alul fizetik, annak ellenére, hogy ezek teszik ki a társadalom motorját, a bérszakadék problémája pedig a legtöbb nőt érinti.
Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:
- Szakmák, amik nélkül megállna az élet, még sincs anyagi megbecsülésük és többnyire nők töltik be azokat.
- Miért keresnek a magyar nők kevesebbet a férfiaknál?
- Itthon kampány indult a bérek átláthatóságáért, a nemek közötti bérszakadék csökkenéséért. Mutatjuk, mi ez.
Nők a frontvonalban
A frontvonalban dolgozóknak köszönhetően még a koronavírus-járvány ideje alatt is viszonylag élhetőek maradtak a mindennapjaink: házhoz jön az étel, a megrendelt holmik, a postán feladhatjuk a leveleket, a kórházakban pedig van, aki ellát minket. Ők azok, akik nagy egészségügyi kockázatot vállalnak a társadalom működésének érdekében, a karantén pedig arra is rámutatott, hogy a nagy kockázatvállalók többsége nő.
És nem csak az USA-ban, ahol a New York Times jelentése szerint 10 egészségügyi dolgozóból (ápolónő, nővér, asszisztens) kilenc nő, de a legtöbb gyógyszerész, a gyógyszertárak segítői és technikusa is nagyrészt nő, ahogy az élelmiszerboltok és a gyorsétteremi pénztárakban dolgozók kétharmadát is ők alkotják. Bár Amerikában normál esetben férfiak képezik a teljes munkaerő többségét, de a válság ezt az arányt most megfordította: azokon a munkahelyeken, amelyek létfontosságúak a mindennapi élethez, többségében nők dolgoznak. Ilyen például az egészségügy, amelyben összesen 19 millió alkalmazott dolgozik, és a statisztikák szerint öt munkavállalóból négy nő.
Hasonló a helyzet nálunk is, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének legfrissebb tanulmánya szerint itthon is több nő dolgozik a járvány frontvonalában, mint férfi. A kutatóintézet két közgazdásza, Adamecz-Völgyi Anna és Szabó-Morvai Ágnes a KRTK Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisát használta arra, hogy hozzávetőlegesen megmondja, mik jellemzik azokat, akik nap mint nap nagy fertőzésveszélynek vannak kitéve. A tanulmányukból kiderül, hogy a frontvonalbeli szakmák közül a legnagyobb létszámú foglalkozáscsoport a kereskedőké és bolti eladóké , akik a veszélyeztetett alkalmazottak 25 százalékát teszik ki. Őket követik a kamionsofőrök, a nem diplomás ápolók és a takarítók. A többi foglalkozás együttes részaránya a frontvonalbeli alkalmazottak között kevesebb, mint 33 százalék.
Az adatok azt is mutatják, hogy a frontvonalban dolgozók 57 százaléka nő, hiszen az egészségügyi ápolók, a bolti eladók, a gyógyszerészek, a takarítók, a szociális munkások és a bentlakásos otthonok alkalmazottai nagyobb részt a nők közül kerülnek ki. Bár vannak jellemzően férfiakat foglalkoztató fontvonalbeli foglalkozások, mint például a kamionsofőrök, a tömegközlekedési eszközök vezetői vagy a rendőrök és a tűzoltók, ezekben kevesebben dolgoznak, mint azokban a foglalkozásokban, ahol többségben vannak a nők.
Nem meglepő eredmények ezek
A koronavírus-járvány csak még láthatóbbá tette a régóta ismert tényt, miszerint a segítő szakmákban és a kereskedelmi szolgáltatásokban többségében nők dolgoznak. Nemcsak az USA területén, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Az Eurostat 2018-as eredményei szerint az Európai Unió országaiban a beteggondozók 89, a takarítók 84, az irodisták 80 százalékát nők teszik ki, és többségben vannak tanárként és értékesítőként is. A férfiak jelenléte az építőiparban, a gépiparban, szállítmányozásban, tudományos és mérnöki pályán dominánsabb, és valamivel kiegyenlítettebb az üzleti és adminisztrációs szektorok világa, ott a nők (49) és a férfiak (51) aránya közel megegyező.
Ez a munkaerőpaci szétválás nemcsak azt jelenti, hogy jelenleg több nő kockáztatja az egészségét a társadalom többi tagjáért, mint férfi, hanem azt is mutatja, hogy ők végzik az értéktelenebbnek tekintett munkákat.
A tanulmányból ugyanis látszik, hogy a frontvonalbeli dolgozók a férfiak által dominált szakmákban keresnek többet a hasonló végzettségű társaiknál, azokban a szakmákban, ahol több nő dolgozik, az átlagbér nem éri el a hasonló szakmák átlagos bérszintjét.
És ezzel meg is érkeztünk a nemek közötti bérszakadékhoz, ami Magyarországon 2016-ban bőven 10 százalék fölött alakult, az egyik oka pedig pont az előbb említett szegregáció, ami azt jelenti, hogy egyes ágazatokban és szakmákban a nők, míg másokban a férfiak túlreprezentáltak. Sok országban – mint például nálunk – a túlnyomórészt nők által végzett munkát, például a tanári vagy eladói munkát kevésbé fizetik meg, mint a főként férfiak uralta szakmákat, és ez még akkor is igaz, ha mindkettőhöz azonos szintű tapasztalat és képzettség szükséges. De a bérszakadéknak további okai is vannak, mint például az, hogy a vezető pozíciókat túlnyomórészt férfiak töltik be, és az egyes ágazatokban a férfiakat a nőknél gyakrabban léptetik elő, így következésképpen ők jobban is keresnek. Ez a tendencia a legfelsőbb szinten teljesedik ki, ahol a cégvezetők között nagyítóval kell keresnünk a női 6 százalékot. És tovább tágítja az olló szárát, hogy a nők a férfiaknál sokkal többször látnak el fontos, nem fizetett feladatokat, mint például a házimunka és a gyermekek vagy rokonok gondozása. De semmi gond.
Már csak párat kell aludni, és itthon is megszűnik a bérszakadék
Úgy 2102 körül mi magyar nők is számíthatunk egyenlő bérekre. Ezt állítja a Global Gender Gap legfrissebb kutatása, melynek listájának a végén (a 153-ból), a 105. helyen kullogunk. A kutatással azt vizsgálták, hogy a gazdasági, oktatási, egészségügyi és politikai részvételt tekintve mennyire valósul meg az adott országban a nemek közötti egyenlőség. Nálunk annyira megvalósul, hogy én például biztos nem fogom látni ebben a földi életemben a teljes nemek közötti egyenlőséget. Az Amnesty Magyarország kicsit sokallta azt az időintervallumot, ezért elindította az Egy Lépéssel Közelebb elnevezésű kampányát, hogy felhívják a figyelmet az Európai Unióban jelenlévő, a fizetésekben megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetésre.
A kampány szervezői a brit példát követve szeretnének egy olyan jogszabály-módosítást kezdeményezni, amely kötelezi a munkáltatókat, hogy évente nyilvánosságra hozzák a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó adataikat egy olyan központi honlapon, ahol ezek mindenki számára kereshetővé és összehasonlíthatóvá válnak. Több cég és önkormányzat is csatlakozott és közzé tették a bérszakadékra vonatkozó adataikat. Zorigt Burtejin, az Amnesty Magyarország kampánymenedzsere bizakodó: „Nagyon pozitívak az eddigi tapasztalatok. Azt gondoltuk az elején, hogy a cégek egy része nagyon elutasító lesz az ötlettel kapcsolatban és sokkal jobban kell majd győzködni őket, hogy nekik miért jó, ha ezeket az adatokat megosztják, de alapvetően ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Nagyon nyitott volt a legtöbb megkeresett szervezet. Azt reméljük, hogy minél több cég fog még csatlakozni és az adatoknak köszönhetően meg tudjuk állapítani, hogy van-e bérkülönbség a férfiak és a nők között, és ha van, pontosan mi ennek az oka egy adott vállalatnál, önkormányzatnál vagy más szervezetnél, és mi az, ami rendszerszintű diszkriminációból adódik. Ha ezeket tudjuk, akkor sokkal könnyebb erre a problémára megoldást találni. A jogszabály-módosítás egy sokkal hosszabb távú cél, amelyhez elengedhetetlen a politikai támogatás, de azon vagyunk, hogy ezt megszerezzük. Azt gondoljuk, hogy ez minden politikai szereplő számára fontos ügy kell, hogy legyen.”
„Az elnőiesedett szakmák kérdése is összetett megoldást igényel, kezdve a berögzült nemi sztereotípiák kigazolásával”
– mondja Zorigt Burtejin, és szerinte, ha több fizetés járna ezekben az elnőiesedett szakmákban, biztosan javulna a nemek közötti arány. Úgy véli, Magyarországon még nagyon él az a társadalmi elvárás, hogy a férfi legyen a kenyérkereső a családban, ezért sok esetben nem is engedheti meg magának, hogy alulfizetett szakmát válasszon. De sok egyéb sztereotípia is él, amely szerint bizony szakmák inkább nőiesek, míg mások férfiasak, ezért e sztereotípiák lerombolását célzó társadalmi kampányok is kellenének.
A kampány mellett halvány reményt ad az is, hogy januárban az Európai Parlament plenáris ülésén Helena Dalli, az esélyegyenlőségért felelős máltai biztos is azt az ígéretet tette, hogy az új Európai Bizottság (EB) számára prioritás ez a téma, és konkrét javaslatokat fognak tenni a helyzet javítása érdekében. Például nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a hazai kampányhoz hasonlóan a bérátláthatóságra, vagyis több információt kell szolgáltatni a foglalkoztatottaknak arról, hogyan áll össze a fizetésük.
