Mi történt?
A nyugati luxusmárkák is elkezdték felfedezni a virtuális influenszerekben rejlő lehetőségeket.
Miért fontos ez?
Mert ezek a virtuális modellek és trenddiktáló példaképek ráerősíthetnek arra a tendenciára, hogy teljesen irreális elvárásokat támasztunk magunknak és egymásnak az életmódunkkal, a testképünkkel vagy akár a munkát érintő teherbírásunkkal kapcsolatban.
Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:
- Nyugaton még újdonság, Ázsiában már régen népszerűek a virtuális sztárok.
- Mik egy virtuális modell előnyei a hús-vér emberrel szemben?
- Miért olyan aggasztó ez az átalakulás?
Az elmúlt években egy új jelenségre figyelhettek fel azok, akik követik a divatszakma alakulását: CGI-, azaz számítógéppel megrajzolt és létrehozott, mozgatott influenszerek lettek az új szupermodellek. Lil’ Miquela és Shudu virtuális influenszerek, azaz a véleményük, választásaik, öltözködésük, életmódjuk hatással van tömegekre, de legalábbis a követőikre.
Európai úttörőként 2020 márciusában a Vogue Italia szerepeltetett először CGI-modellt a címlapján, és Ferdinando Verderi kreatív igazgató szerint az olvasóknak egyáltalán nem volt problémája a nem hús-vér figurával.
Vogue Italia March 2020 Cover https://t.co/xWcE5wqlsv pic.twitter.com/FNT7lDxt6U
— art8amby (@art8amby) March 5, 2020
A koronavírus-járvány miatt a virtuális modellek nemcsak technikai újdonságként, hanem kézenfekvő alternatívaként is szolgáltak, írta a Vogue Business. A virtuális modellek előnye az élő emberekkel szemben, hogy nincs veszélyeztetve az egészségük, szünet nélkül, sokkal többet tudnak dolgozni, nem öregszenek ki a szakmából, és kevesebb rizikóval járnak a velük szerződő brandek számára. Ugyanis nem isznak, nem drogoznak, nem dohányoznak – és nem keverednek kellemetlen szituációkba a rajongóikkal.
Mert a rajongók hamar rájuk találnak, ezt a nyugati trendeket fejhosszal megelőző távol-keleti példák igazolják. Miközben Lil’ Miquela csak 2016 óta aktív, Shudu pedig egy évvel később lépett a színre, Japánban és Kínában már jóval előttük szuper népszerűek lettek a virtuális énekesek. Az első virtuális popsztárként elhíresült Hatsune Miku 2007 óta tartja lázban a rajongóit, 2009-ben hologramkoncertet is adott egy japán fesztiválon. Azóta olyan cégekkel dolgozott együtt, mint a Google, a Toyota, és öltöztette már a Louis Vuitton és a Givenchy is.
Kínai párja, Luo Tianyi 2012 óta aktív, a felvételei elképesztően népszerűek a Bilibili nevű videómegosztó oldalon. Ő is tartott már élő offline koncertet, és megjelent a tévében a tavaszi fesztivál gáláján is. És ők csak az elsők. Virtuális idolok szerepeltek egy streaming adásban valódi kínai influenszerekkel, megjelentek reklámokban, alapítottak együttest, amelynek tagjait a Louis Vuitton öltöztette.
És jönne, hogy idézőjelbe tegyem ezeket a szavakat, hogy „öltöztette”, „együtt dolgozott”, „fellépett”, de nem lehet, mert ez tényleg olyan jelenség, ami a szemünk előtt bontakozik ki, és egyre nagyobb teret nyer az életünkben. Míg a VR-szemüvegekkel (virtual reality, azaz virtuális valóság) új korszakba lép a múzeumlátogatástól a vásárláson át a filmnézésig és a videójátékig egy csomó tevékenységünk, a virtuális modellek és influenszerek ismét felvetik azt a kérdést, hogy milyen messze távolodunk a természetes emberi léptékeinktől?
A szupermodelleket és a divatvilágot számos vád érte már, hogy olyan testarányokat és ideálokat közvetítenek, amelyek az átlagember számára elérhetetlenek – és mindezt annyi reklám- és médiafelületen teszik, hogy képtelenség kikerülni őket, elvonatkoztatni tőlük. Az elmúlt évek talán leglátványosabb botrányai és vádjai a fehérneműket forgalmazó Victoria’s Secretet érték, hogy nem halad a korral, elutasítja a női test valóságát és sokféleségét, továbbá a kilencvenes évek modelljeinek kóros soványsága él tovább csupán egy csöppet gömbölydedebb formában a kifutóikon. Mindezt az után, hogy ahogy egyre több figyelem terelődött az étkezési- és testképzavaros emberekre, a testtel kapcsolatos fokozódó elégedetlenségre és bizonytalanságra, még a Barbie is képes volt változni, és a reális testarányoknak megfelelően elkészíteni a babáit.
És akkor most megérkeztek a virtuális influenszerek és szupermodellek, akiknek a dizájnerek és a cégek aktuális trenddiktáló tervein túl tényleg semmi közük nincs már a valóságos emberi élethez és az egyéni teljesítményekhez. Ebben pedig van valami nagyon nyomasztó. Olyan, mintha megnyertünk volna egy csatát a nőkre és férfiakra egyaránt káros irreális elvárások ellen, és most megnyílna egy másik front ugyanebben a háborúban.
(Kiemelt kép: Instagram/Shudu Gram)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!
