Mi történt?

Az elmúlt tíz évben nőttek az iskolák közötti egyenlőtlenségek – derül ki egy friss kutatásból.

Miért fontos?

Az alap- és középfokú oktatás biztosítása állami feladat. A mindenkori oktatásirányításnak törekednie kell arra, hogy a rosszabb vagy valamilyen szempontból nehezebb helyzetben lévő gyerekek is ki tudják bontakoztatni tehetségüket, hogy felnőttként sikeresen boldogulhassanak, ne kelljen a szociális ellátórendszernek kiszolgáltatva élniük. Ezért a kormányoknak oktatáspolitikai beavatkozásokkal kell ellensúlyozniuk az iskolákban a hazulról hozott hátrányok kiegyenlítését.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

• Az egyházi iskolák térnyerése növelte az iskolák közötti egyenlőtlenségeket.
• Inkább a hátrányos helyzetű tanulók elkülönülése jellemzőbb, mint a jobb helyzetben lévő tanulóké.
• Mit lehetne tenni?

Lehetőségek a kitörésre

Amikor egyenlőtlenségekről beszélünk, sokszor csak az emberek anyagi lehetőségei közötti különbségekre gondolunk. Pedig az egyenlőtlenségeknek van egy másik vetületük, amely szorosan összefügg azzal, hogy a születéskor milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Az esélyegyenlőség biztosítása olyan szakpolitikai cél, amely a születéskor fennálló hátrányok kiegyenlítésére törekszik. De vajon miért fontos ez?
A 2009-es pénzügyi-gazdasági világválságnak súlyos következményei voltak, amelyekből számos tanulságot is le lehet vonni. Ilyen tanulság az, hogy ha hatalmasak az egyenlőtlenségek, akkor az nagy terhet ró a szociális védelmi rendszerekre, és rosszul hat a társadalmi kohézióra. Ha egy rossz anyagi helyzetben lévő gyermek hátrányait nem próbálja egy oktatási rendszer kompenzálni, akkor az a gyerek, felnővén, nem tud kitörni a szegénységből. Vagyis újratermelődik a nyomor. Ezt az ördögi kört leginkább az oktatás tudja megtörni azzal, ha az iskolák nagyjából hasonló szolgáltatást nyújtanak: azaz stabil alapkészségekkel (írás, olvasás, számolás) bocsájtják útnak a fiatalokat, és felkészítik őket a továbbtanulásra. Ha az iskolák közötti különbségek nagyok, az azt jelzi, hogy az oktatási rendszer nem biztosítja az azonos színvonalú szolgáltatást a gyerekeknek.
Szeptember 3-án a Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztálya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara, illetve az Educatio nevű folyóirat Inklúzió és oktatás címmel konferenciát tartott. Bazsalya Balázs és Hörich Balázs szociológusok itt mutatták be legfrissebb kutatásukat „Iskolák közötti egyenlőtlenségek alakulása 2010 után” címmel. A kutatás előzményeihez meg kell említeni, hogy az iskolák közötti egyenlőtlenségek 2010 előtt is nagyok voltak Magyarországon. Részben erre a negatív jelenségre hivatkozva számolta fel a 2010-ben hatalomra jutó új kormány az önkormányzati iskolarendszert. A kormány akkor kifejezetten azzal érvelt a központosítás mellett, hogy a több ezer települési önkormányzat különböző anyagi helyzetben van, ezért egy jobb helyzetű városban több jut iskolafenntartásra, mint egy hátrányos helyzetű faluban. A kormány az „államosítással” azt a cél tűzte ki maga elé, hogy csökkentse az iskolák közötti különbségeket.

Növekvő különbségek

Bazsalya Balázs és Hörich Balázs kutatása arra mutat rá, hogy ezt a célt a kormánynak nem sikerült elérnie. 2010-hez képest az elmúlt tíz évben nőttek az iskolák közötti egyenlőtlenségek. A központosítás (államosítás) lehetőséget teremtett az oktatásirányításnak arra, hogy az egyenlőtlenséget növelő folyamatokat különböző intézkedésekkel mérsékelje, de ez rendre elmaradt és elmarad. Pedig lett volna hol beavatkozni: az elmúlt tíz évben ugyanis jelentősen megnőtt az egyházi fenntartású iskolák száma. (Erre vonatkozóan az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémia A közoktatás indikátorrendszere 2019 című kiadványából tudnak információkhoz jutni.) Ráadásul évről évre több támogatást kapnak az egyházi iskolák, mint az államiak, a 2017/2018-as tanévben már majdnem négyszeres volt a különbség az egy tanulóra vetített költség a Költségvetési Felelősség Intézet számításai szerint. Ennek fényében a kutatás különösen fontos tanulságul szolgál. Ha a tanulói összetételt nézzük, akkor érdekes megállapítása a kutatóknak, hogy a magatartászavaros, illetve a sajátos nevelésű igényű tanulók (például diszlexiás, hiperaktív, figyelemzavarral küzdő gyerekek) eloszlásában csökkentek az egyenlőtlenségek, vagyis ők kiegyenlítettebben jelennek meg az iskolákban. Számításaik emellett azt is mutatják, hogy a szociális hátrányokkal rendelkező gyerekeknél ez a trend pont fordítva van: az ő esetükben nőttek az egyenlőtlenségek.
– Első fontos megállapításunk, hogy országos szinten, a többiskolás településeken az iskolák közötti egyenlőtlenségek jobban nőttek, mint az egyiskolás településeken. Magyarul: azok között a települések között, ahol csak egy iskola van kevésbé nőttek az egyenlőtlenségek, mint ahol sok iskola van, és van egy verseny az iskolák között a gyerekekért. Az is bizonyítást nyert, hogy a hátrányos helyzetű tanulók elkülönülése jellemzőbb, nem a jobb helyzetű tanulóké. Ami számunkra érdekes volt, hogy relatíve a jobb helyzetben lévő településeken nőttek az egyenlőtlenségek. Ez az iskolakínálattal és a szülői aspirációkkal függ össze.

Érdekes, hogy a szokásos Kelet-Nyugat különbséget nem láttuk. Bárhol az országban, a nagyobb városokban nagyobbak az iskolák közötti egyenlőtlenségek, mint a kisebb települések iskolái között. Az is látszik az adatokból, hogy az egyházi iskolák térnyerése gerjesztette az egyenlőtlenségek növekedésének folyamatát, illetve a körzeten kívülről jövő tanulók a fenntartótól függetlenül is növelik az egyenlőtlenségeket.

A szabad iskolaválasztással élve a helyi elitek megtalálják, melyik a jó iskola, merre vigyék a gyerekeiket, s ennek jó mérőszáma az, hogy mekkora részben járnak egy adott iskolába a körzeten kívülről a tanulók – fogalmaztak a kutatók a konferencián. Szerintük, „amennyiben cél az egyenlő, méltányos oktatás biztosítása”, akkor a döntéshozóknak át kell gondolniuk a körzeten kívüliek beiskolázási gyakorlatát, illetve az egyházi fenntartású iskolák működéseinek feltételeit. (Jelenleg az egyházi iskoláknak nincsenek körzetes ellátási kötelezettségei.) Az is segíthetne, ha a csökkenő gyerekszámmal párhuzamosan kevesebb lenne az iskolai kapacitás – így meg lenne kötve ugyanis a jobb helyzetű iskolák keze abban, hogy válogassanak gyerek és gyerek között. A kutatók nem említik, de sokat segíthetne egy iskolaszerkezeti reform is: azaz a döntéshozók egységesíthetnék az alapfokú oktatást olyan kimenekülési pontok megszüntetésével, mint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok. (Erről lásd részletesebb, a Láthatatlan kisgimik – egy újabb hungarikum című cikkünket.)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!