Focaccia: A lapos, kemencében sült kenyér liszt, olaj, só, víz és élesztő keverékéből készül, ami a pizzatészta, illetve a szendvicsnek készülő pékáruk alapja is. Vannak, akik olívaolajat is tesznek bele, mások fűszerekkel dobják fel, megint mások szárított paradicsommal készítik. Úgy is mondhatnánk, hogy ahány olasz ház, annyiféle változat létezik belőle.

Injera: Az enyhén szivacsos szerkezetű, kovászos kenyeret úgynevezett teffből készítik, ami egy etióp lisztféle. Ízre kicsit savanykásnak mondható, bár az is igaz, hogy magában ritkán fogyasztják, inkább húsok és főzelékek mellé szolgálják fel.

Angol muffin: A kis kerek, lapos, élesztő kovászos pékárut pirítva készítik. Az egészségtudatosabbak vajjal fogyasztják a reggeli teájuk mellé, a többiek szalonnával, buggyantott tojással és hollandi mártással töltik meg, ez az úgynevezett Benedict-muffin, ami kedvelt reggeli az Egyesült Királyság területén.

Arepa: Venezuelában és Kolumbiában a kenyeret az arepa jelenti, ami egy lapos, kerek, kukoricadarából, vízből és csipetnyi sóból készült pékáru. Általában sütőben készítik, de létezik faszénen sült változata is, amit aztán mindenféle jóval például reszelt sajttal, sonkával, fekete babbal, csirke salátával, avokádóval, aprított marhahússal vagy akár rántottával töltenek meg.

Bagel: A hagyományos bagelt először – rövid ideig – vízben főzik, csak utána sütik ki. Létezik sós, illetve édes változata is, utóbbit gyakorlatilag a csokoládétól kezdve a mazsolán át a fahéjig bármivel meg lehet bolondítani. Bár a bagelt a világon már mindenhol lehet kapni, elsősorban az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Kanadában népszerű.

Chapati: A búzalisztből vagy teljes kiőrlésű lisztből készült indiai lepényt addig sütik az olaj nélküli, felforrósított serpenyőben, míg a mi palacsintánkhoz hasonlóan, megjelennek rajta a barna pöttyök. Magában is ehető, de levesekhez és főzelékekhez is felszolgálják, sőt, még a curryhez is szokták enni.

Damper: A lisztből, vízből, sóból, szódabikarbónából és olykor tejből álló dampert normál sütőben, illetve parázson is el lehet készíteni. Az ausztrálok magában is fogyasztják, de húsok mellé, különösen pörkölthez is ajánlják.

Fonott kalács: Az Ausztriában, Svájcban, Németországban és itthon is nagy népszerűségnek örvendő fonott kalács nem szorul különösebb bemutatásra, ezért inkább csak egy érdekességét emeljük ki: külföldön egyszerűen copfnak hívják, ezt készítették a svájci özvegyek, mikor eltemették a férjüket.

Grissini: A ceruzára hajazó ropogós pálcikát előételként és nassolnivalóként is fogyasztják Olaszországban. Ízesítése széles skálán mozog, a különböző gyógynövények, magvak mellett gyakran fűszerekkel is megszórják, hogy különlegesebbé tegyék.

Knäckebröd: A knäckebröd egy rozslisztből készült kenyérféle, amit leginkább valamilyen sós kekszhez tudnánk hasonlítani. Általában sajttal és heringgel szokták fogyasztani, de más feltétet is lehet hozzá választani, ha valaki szereti a fűszeres, magvas száraz kenyeret. Svédországban, Dániában, Norvégiában, Finnországban, Észtországban, Izlandon, és Hollandiában fogyasztják elsősorban.

Lavash: A lavash egy alacsony zsírtartalmú, lisztből, vízből és sóból álló pékáru, melyet sütőben sütnek készre. A Kaukázusokban, Iránban, Törökországban és Örményország bizonyos régióban kedvelt étel ez, melyet olykor szezámmaggal és mákkal is meghintenek sütés előtt, de simán is fogyasztják. A lavash puha, amikor megsül, de kihűlve ropogóssá válik.

Naan: A tipikusan ázsiai naan egy rugalmas tésztájú pékáru, melyet kemencében, vagy sütőben készítenek. Létezik sós változata, melyet hússal, fokhagymával, vagy nagy adag vajjal fogyasztanak, de édes formában is árulják, ezt kókusszal, aszalt gyümölcsökkel és cukorral ízesítik. Érdekessége, hogy utóbbi esetben már nem naannak, hanem peshwarinak nevezik.

Obi Non: Az obi nont úgynevezett tandirban készítik, ami Afganisztán és Üzbegisztán egy sajátos kemencéje.

Paratha: Az olajban vagy vajban sütött partaha nem éppen a legegészségesebb kenyérféle, de nagyon finom, különösen, ha krumplival, hagymával, zöldségekkel, tojással vagy fűszerekkel töltik meg. Nem véletlen szeretik annyira Burmában, Szingapúrban és Malajziában.

Pászka: A kovászolatlan kenyér a zsidók jellegzetes étele, mely búzából, árpából, tönkölyből, rozsból és zabból készül. Két fajtája van, a keményebb, kekszszerű változat, illetve a lágyabb, ami leginkább a tortillára hasonlít.

Qistibi: Szintén töltve készítik a qistibit, általában krumplit, húst vagy kölest tesznek bele, hogy laktatóbb legyen, ami Tatárföldön, illetve Baskíriában fontos szempont.

Roti: A teljes kiőrlésű lisztből, vízből, illetve ízjavítóként vajjal kevert pékáru nem a legalacsonyabb kalóriatartalmú eleség, de Indiában, illetve a Karibi-térség területén fontos, hogy laktató legyen a felszolgált étel. A kenyeret sütőben sütik, aztán fűszeres töltelékekkel szolgálják fel.

Szódakenyér: Liszt, szódabikarbóna, só és író: ezekből áll a szódakenyér, amely talán a mi magyaros ízlésünknek kissé sós, de Írországban így szeretik. Az már csak hab a tortán, hogy gyorsan megkel és nagyon egyszerű elkészíteni.

Teljes kiőrlésű pita: A pita nem szorul különösebb bemutatásra, a Közel-Keleten szinte minden étkezéshez ilyet szolgálnak fel, bár nem minden esetben teljes kiőrlésű változatban.

Tortilla: A kukoricaliszt és búzaliszt keverékéből készülő tortillát általában az olyan töltött ételek alapjaként használják Mexikóban, mint például a taco vagy éppen a burrito is. Készítik olajos serpenyőben, de az egészségtudatosabbak sütőben is, sőt, vannak, akik szándékosan túlsütik, hogy kemény, snackszerű finomság legyen belőle.

Yufka: A török, papírvékony, kerek, kovászolatlan lepény hasonít a lavashra, annyi különbséggel, hogy ennek tésztájához növényi olajat is kevernek. Édes sütemények alapjául ugyanúgy használják, mint sós süteményekhez, de nem árt vele vigyázni, mert könnyen törik.