A dömösi kempinget és környékét pont úgy szeretem, mint a kóspallagi turistaházat vagy a Kéktúra Nógrád és Törökmező közé eső szakaszát, és a víz közelségével éppúgy nehéz betelnem, mint az itteni kistelepülések nyugalmával. Az, hogy egyre többfelé lehet a környéken is jót, kedves kiszolgálás mellett enni, külön öröm.
A Zsengélő Café
Csütörtöki munkanapomat egy ilyen helyen töltöttem: Verőcén, a Zsengélő Caféban jártam az idei év eddigi legragyogóbb napján, és a nemzetgazdaság is jól járt, hogy levonatoztam, mert rég dolgoztam ilyen hatékonyan. Biztos a kincstári nyugalom az oka. A Gorka Géza Kerámiamúzeum melléképületéből (átépítéskor meghagyták az élete végén a faluban lakó-dolgozó Kossuth-díjas kerámiaművész eredeti kemencéjét) kialakított kávézó-rántottázó-kakaóscsigázó ugyanis egyből elfeledtette, milyen rohanásból jövök, az pedig, hogy a vonatról leszállva, útbaigazításért leszólított első srác is épp ide igyekezett, megint csak nagyon megnyugtatott. Az állomástól 2-3 perc sétára fekvő épületegyüttes kertjében máris van egy-két asztal (a kora délutáni nap később ki is csalogatott kicsit), innen kis ösvényen át jutunk a teraszhoz, onnan pedig a ragyogóan napos belső térbe, aminek berendezése szervesen illeszkedik a környezethez.
Kedves eklektikus összevisszaságban van itt minden:
kisebb-nagyobb színes székek, kanapé, fotel, egy sor klassz kép, rengeteg zöld növény, egy retró tévéből kialakított akvárium, gitár, írógép, könyvek, társasok, jó zenék és finom ételek, hogy kisgyerekesek, párok és digitális nomádok is megtalálják a kedvenc sarkot.
Nekem valahogy mindig azok a helyek tetszenek a legjobban, amit nem tőről metszett vendéglátósok, hanem a vendéglátásba valamilyen teljesen más területről érkező lelkes karrierváltók csinálnak. Ezeken a helyeken mindig azt érzem, hogy a tulajdonosok tényleg mindenüket beleadják: személyiségük nemcsak a vendéglátás hangulatában, de a belső tér kialakításában, a filozófiában és a beszállítók gondos megválogatásában is megjelenik. A Zsengélő is ilyen:
2021 végén nyitották meg a nyomtatott sajtó világából érkező üzemeltetők,
Ferencz Zoltán Zénó és Szabó László, akik az önkormányzattól bérlik, és szinte a nulláról újították fel a romos, egykori kerámiaégető műhelyt. Nem csoda, hogy alázattal tekintenek az egész vállalkozásra, és el tudják fogadni azt is, hogy legalábbis az első időkben, és a mostani nehéz helyzetben anyagilag nehéz jól kijönni egy ilyen őszinte helyből.
Még akkor is, ha Zsengélőt már most sokan szeretik: környékbeliek és átutazók egyaránt. Nemcsak a finom ételek miatt (erről még lesz szó) de azért is, mert a zsengélősök szeretnének többek lenni egyszerű reggeliző-vacsorázó helynél. Apró közösségi térként is működnek, rendszeren szerveznek zenés vagy épp irodalmi ihletésű programokat, amire helyben is óriási igény van. A különféle programok lelke Zénó, az irodalmi esteké pedig Gurubi Ágnes, a Szív utca és a Másik isten című regények szerzője. Az, hogy Lászlóval egyébként férj és feleség, itt csak annyiban érdekes, hogy aláhúzza, szerelemprojektről van szó: ottjártamkor Ági szolgált ki, délelőtt Laci futott be áruval, kora délután pedig fiuk segített söröshordót cserélni. A Zsengélőbe egész nap csorogtak vendégek, volt, aki csak egy falatra szaladt be, mások 1-2 órát dolgoztak az egyik, viszonylag szeparált helyiségben. Ági elmondta, hogy nemcsak a rendszeres programok, de az is segít a forgalom szinten tartásában, hogy egész évben nyitva vannak, ez pedig ritkaságszámba megy a környéken. És persze az sem mindegy, milyen ételt-italt adnak, vallják.
Az étlapon reggelinek és gyors ebédnek vagy vacsorának valót is találni, kencék, tojásételek, paninik és quesadillák közül lehetett választani, de ha este jönnék, kézműves sörökből és rumspecialitásból is kóstolhatnék.
Reggel kilenckor inkább rántottát kértem, és egy háromtojásos tökéletesen lágyra sütött tojásételt kaptam a budapesti árak körülbelül feléért-kétharmadáért, 1490 forintért.
A rántotta mellé kínált kenyér éppúgy helyből, két utcával arrébbról érkezik (naná, hogy egy dokumentumfilmesből lett pék süti), mint a kakaós csiga (750), amit megkóstolva egyből megértettem, miért van kedden és csütörtökön, csiganapkor kifejezett zarándoklat a Zsengélőbe. Ottjártamkor érkezett jó adag süti is, szintén nem messze, Nőtincsről, a kávéról pedig azt tudtam meg, hogy hetente változó eredetű szemekkel (most épp Kenya volt soron) de mindig a legklasszabb pörkölőkkel, a Casino Moccával és a Rostopussal dolgoznak, legfontosabb kávébeszállítójuk pedig a Budapest Kávé. Egy jó erős eszpresszó március elején 600 Forintba került. Van még csomborka (a miccsre emlékeztető, a jellegzetes erdélyi fűszerrel készült, onnan is érkező kolbászka), croissant és néhány könnyebb vega és vegán étel is. Aki meg se kávét, se teát, se fröccsöt, se rumot nem inna: szörp, Tubi, de még Karamalz is van.
Ha itt laknék, biztosan rendszeres vendég lennék a Zsengélőben. Teljesen szubjektív, de az első belehabarodásnál talán azzal tudnának jobban megfogni, ha tartanának egy-két egyszerű krémlevest, mert ezt, vagy valamilyen más, ehhez hasonló ételt hiányoltam az étlapról. Mivel reggel nyolctól este tízig, a hét minden napján nyitva vannak (ez nagyon szuper!), talán ebédvonalon lehetne erősíteni valamilyen egyszerűbb, olcsóbb meleg étellel, ha a feltételek engedik. Nemcsak kéktúra után esne jól, de hűvösebb időben átmelegítenie, nyáron meg teljesen kompletté tenne egy itt elköltött, bicajozás utáni ebédet. Illetve nem magam miatt (én sósat szeretek reggelizni), de a teljes lefedettséghez talán jó lenne még valamilyen édes-tejes típusú reggeli: semmi extra, joghurt kis gyümölccsel és granolával.
De mindez inkább szőrszálhasogatás: a Zsengélő vitán felül a környék egyik legszerethetőbb helye, ahová nemcsak erre járván érdemes betérni, de ér programot rászervezni is. Ha pedig márciusban hímző workshopon, kocsmakvízen, meseműhelyen vagy épp folk esten vennénk részt jó levegőn, gyönyörű környezetben, kedves kiszolgálás és finom falatok mellett, meg is találtuk a helyet, amit kerestünk.
- Ár/érték arány: 5
- Lokáció: 5
- Hangulat/kiszolgálás: 5
Kiemelt kép: A Zsengélő belső terének egy része. Fotó: Balázs Barbara