A taco az Egyesült Államok legnépszerűbb street foodja, de a mexikói konyha dicséretes térhódítása miatt itthon is egyre több helyen találkozhatunk vele. Azóta, hogy a 18. században mexikói ezüstbányászok elkezdték készíteni, sok mindenen átment ez az eredetileg puha tortillára halmozott étel. Főleg, miután az amerikaiak is magukévá tették: innentől kezdve már nem is mindig puha – számtalan iskolája és alfaja alakult ki, kerülhet rá minden, ami csak szem-szájnak ingere.

A leginkább autentikus azonban akkor, ha nincs tele minden őrülettel, puha, és csak úgy ráhalmozzák a feltétet. A jó tacót egyébként lehetetlen kulturáltan enni, folyik mindenhova, főleg, ha kellően szaftos.

Akárcsak a Takóban. De hát pont a maszat az, ami a legkevésbé érdekel bárkit ebben a néhány négyzetméternyi tacomennyországban.

Ha tacót eszel, újra gyerek vagy, eszedbe sem jut azon görcsölni, hogy maszatos lesz a kezed vagy az arcod.

Szerencsére a Takóban az asztalokra nagyvonalúan adagolják a szalvétakupacokat is, amikre szükség van, ha (vagyis inkább amikor) a tacón terpeszkedő szaftos hús és salsa miatt az étkezési helyzet kontrollálhatatlanná válik. Ha pedig azzá vált, ott a csap a bejáratnál, így nem kell a vécékig elügyeskedni magunkat, hogy kimosakodjunk.

A Könyvudvar mellett vár ránk a Tako

Egy falatnyi Mexikó az Astorián

Ha az Astoriától megindulunk a Múzeum körút páratlan oldalán, és befordulunk a Könyvudvarnak is otthont adó udvarba, rátalálunk a Takóra. Céltudatosság kell hozzá, mert az utcáról nem hirdeti csillivilli tábla, így igen nehéz volna véletlenül belebotlani. 

A Takóban sincs semmi fölösleges cicó. Igazából már az frissítően hat, hogy nincs agyondizájnolva a hely. Nem az unalomig ismert minimál stílus fogad, és ami talán még üdítőbb, hogy nem is a színpompás mexikói esztétika túltolása. A tulajdonosok, akik egyébként építészek, nagy munkát végeztek a korábban pizzázónak otthont adó beltéren: egy részen felcsiszolták a parkettát, máshol visszabontották a betont.

Semmi fakszni, úgyis az ízek dominálnak

Így újra felbukkant az eredeti cementlap, ami meg is határozza a teret, aminek egyik legfeltűnőbb darabja talán a hűtő, benne négyféle itallal. Kóla (diétás és cukros), világos sör (kétféle), egy Makava márkájú jeges mate tea és vermut. Van szódájuk is természetesen, vermuttal és narancsszeletekkel meglepően könnyed és szimpatikus helyettesítője a mindenhol jelenlévő fröccsnek vagy Aperol spritznek.

A hűtő melletti polcon olívaolaj és Hari Masa kukoricaliszt – mint megtudtam,

amellett, hogy frissen kell készíteni, az is nagy titka a tökéletes tacónak, hogy a (gluténmentes), mésszel oltott kukoricaliszt legyen az alapja.

Illetve két kupac póló – a kis tacóval díszített felsők Lénárdt Laura színésznő munkái. Laura 5 éve alapította meg Hiraeth nevű márkáját, amely kiselejtezett, régi ruhák újragondolását állította a középpontba. A megunt ruhák egyedi, dizájnos darabként születnek újjá kezei között, akárcsak a takós pólók, amelyeknek minden részlete egy régi anyag újragondolása.

Nincs külön étlap, itt sincs semmi fölösleges körítés: a falon lévő táblára bőven felfér minden. Amennyire kurta, annyi íz és dimenzió van benne. Négyféle taco: birria (ez húsos), vega és vegán, illetve egy sós karamellás tejszínhabos, egy leves, extra olívabogyó. Illetve kérhetünk tortilla chipset is, ami természetesen ezerszer jobb, mint a boltban kapható verziók.

Kedves beltér, még kedvesebb ízek – ez a Tako 

Három építész, egy szenvedély

A Tako egyébként érdekes hely, már csak azért is, mert nem gasztroszakemberek nyitották (vagyis ez így nem igaz – egyikük, Szederkényi József kitanulta a szakácsmesterséget is). A Tako az Au Workshop nevű építészduó (Ghyczy Dénes, Szederkényi Lukács) hobbiprojektjeként indult, amelybe egy harmadik építész, a már említett, mostanra szakácsként dolgozó József  is csatlakozott. Ő mindig is érdekesnek tartotta a tortillában rejlő lehetőségeket, Dénes a csípős és kevésbé csípős szószok nagymestere volt (hat éve büszke chilitermesztő is, emiatt aztán csiliolajat is árulnak) – a két dolog pedig valahogy a tacóban ért össze.

Egyiküknek sincs mexikói kötődése, de ha ezt nem tudom, le mertem volna fogadni, hogy valamelyikük abuelájának titkos receptjét fejlesztették tovább, és adobo (spanyol kifejezés, szószt, pácot jelent – a szerk.) folyik az ereikben. Eleinte hűvösvölgyi irodájuk kertjében pop-up jelleggel hirdettek meg Tako Workshopot, közösségi főzésekre jártak, mígnem Gerzsenyi András (ő áll a Major, a Fekete és a nor/ma brandek mögött is) javaslatára és részvételével létrehozták első önálló helyüket, a Takót. De ennyi elég is róluk, meséljenek a tacók.

Messze földön nincs párja

Igazából a Takót már rögtön a két héttel ezelőtti nyitásakor teszteltem. (Aztán leteszteltem megint, csak hogy megbizonyosodjak, jól emlékeztem-e arra, hogy micsoda őrületes, mégis kiegyensúlyozott ízorgia csücsült azon a tortillán, amit először ettem.) 

A taco és az én kapcsolatom nem kifejezetten érdekes, de annyiból releváns, hogy ugyan a mexikói konyha iránti rajongásom szinte határtalan, annak legnépszerűbb versenyzőjéből (igen, a tacóból) itthon korábban nem kóstoltam még olyat, amelyet aztán újra és újra enni akarnék. Dél-Kaliforniában pedig – itt voltam eddig legközelebb az autentikus mexikói konyhához – kevésszer kértem. Bárhol is ettem, valahogy mindig azt éreztem, hogy mindent elnyom benne a kukoricaliszt erős íze, ezért már-már el is intéztem annyival a dolgot, hogy oké, a taco nem az én műfajom.

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna! Ez a taco, noha egyértelműen kukoricalisztből készült, bársonyos, lágy és nagyon friss alapja a legalább 5 órán keresztül főzött, fűszeres sertéslapocka cafatoknak. (Mit cafatoknak, cafat cunaminak!)

Négyféle, helyben készített salsa, citrommal és sóval érlelt lilahagyma, illetve friss koriander kerül még a tortillán elterülő húsra,

ami  tökéletes egységet alkot. Mindezt 1200 forintért. Egy darab inkább csak előételnek elég, de tekintve, hogy mit kapunk manapság 1200 forintért, ez egy igen pompás előétel. Két darab nekem például már elég volt egy főétkezésre, három már a nagyétkűeket is kielégítheti. Ha nagyon éhes valaki, és egy levest is kér mellé, akkor is megvan 4600 forintból.

A vega verzióban babpüré és gomolya sajt váltja a húst, a vegánban természetesen nincs semmilyen állati eredetű hozzávaló, ebben a pirított káposzta dominál, és húskedvelőként sem okozott hiányérzetet – ezek a verziók szintén 1200 Ft-ot kóstálnak.
Desszert gyanánt egy sós karamellás, tejszínhabos tacót is kipróbálhatunk (900 Ft), illetve van leves is: a hús alapjául szolgáló birria leves másfél decijét bő koriander szórással 1000 forintért adják  – ez utóbbi nem tűnik soknak, mármint a mennyiség, de elfogyasztva teljesen rendben lévőnek tűnik az adag. Az íze pedig… Akárcsak a többié, remek. Ahogy a mellettem ülő spanyol srác fogalmazott: „ez a legjobb taco a világon.”

TAKO: 1053 Budapest, Múzeum krt. 7 átjáró
Nyitva tartás: szerdától vasárnapig 12:00 éa 21:00 óra között

• Ár/érték arány: 5
• Lokáció: 5
• Hangulat: 4

Kiemelt kép és képek: Tóth Orsi, illetve TAKO