Neked melyik a kedvenc étkezéstípusod? Én a legjobban azokat szeretem, ahol többféléből lehet csipegetni. A szállodai reggelik és a családi összejövetelek „terülj-terülj, asztalkája” ezért éppen úgy levesz a lábamról, mint a tapasokat vagy mezzéket kínáló éttermek, ahol nemcsak a sokféle íz az izgalmas, de a hangulat is laza.
Sorozatunkban szerethető vendéglátóhelyeket ajánlunk olvasóinknak.
Tapas, magyarul
Ez a műfaj itthon sem ismeretlen, hiszen országszerte kóstolhatunk közel-keleti vagy épp spanyol, esetleg katalán aprótányérokból. Budapesten ráadásul kifejezetten magas az egy főre jutó food-sharing koncepcióval dolgozó éttermek, bisztrók és bárok száma. Ami viszont új – és minden ízében a fogam alá való – az ugyanennek a „magyaros”, vagy ha úgy tetszik, kárpát-medencei kiadása. A nemrégiben megnyílt Marumba pont ezzel kísérletezik: a tágan értelmezett magyar konyha ízeit kínálja kis(ebb) tányérokon egy olyan étlappal, ami szépen lefedi azt, amitől a hazai konyha igazán szerethető.
Spoiler: nem attól magyaros, hogy nehéz, zsíros, vagy ha kell, ha nem, paprikás.
Bár a magyar konyhát leginkább a gulyással, pörkölttel, paprikás csirkével azonosítjuk (és tény, hogy ezek nemcsak finomak, de identitásunk részei, a magyaros étlap elmaradhatatlan elemei is), a hagyományos magyar konyha ennél jóval sokszínűbb, mert sokféle régió és népcsoport hatása érezhető benne.
Az erdélyi konyha a zöldfűszerek változatosságával, savanyítási eljárásokkal, izgalmas tejtermékekkel, a szerb és rác konyha a nehezebb, szabad tűzön sült húsokkal, csípős ízekkel, a szász a sok sertéssel, füstöléssel és káposztával járult hozzá sokszínűségéhez.
Innen nézve vétek, ha nem látunk túl a – konyhánkba csak a 18. század környékén került – paprikánál. Adja magát, hogy egy ilyen sokféle konyhát aprótányéros koncepcióval kínáljanak, és nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem azonnal megjön az étvágyam az olyan hívószavakra, mint monarchiás, békebeli és ízelítő…
Naná, hogy ezt is ki kellett próbálni!
Jó kedvvel, bőséggel
Jó két héttel ezelőtt, egy barátnőmmel jártunk a Marumbában, vacsorához kicsit korán, ebédhez nagyon későn, öt óra körül értünk a Holló utcában nyílt sarokétterembe. Mielőtt átnéztük volna az étlapot, alaposan körülnéztünk a jó ízléssel berendezett étteremben is.
A tágas helyiség berendezése egyszerre nagyvárosi és otthonos, miközben nem tolakodóan, és némi öniróniával utal azért arra is, mégis csak magyaros étteremben vagyunk. A korondi (szerű?) edények, a búzamezőből fabrikált asztaldíszek, gyertyák, fali szőttesek és Hencz Péter mesterséges intelligenciával meghökkentőre komponált, kedvenc magyaros attribútumainkat ábrázoló képei közt várakozás közben is van, ami lekösse az ember figyelmét. Csakúgy, mint vendégségben: órákig el tudnám nézegeti a belső tér apró részleteit.
Ételeink érkezésére várva (és miután döntésképtelenségünkben indokolatlanul sokféle ezt és azt kértünk), arról beszélgettünk, mik azok a tényezők, amik egy-egy vendéglátóhelyet szerethetővé tesznek. Üti e például a jó hangulat a suta kiszolgálást, feljavítja-e a gyengélkedő konyhai teljesítményt, ha lehengerlő kedvességgel hozzák ki az ételt, és igaz-e, hogy akármilyen finom is az ennivaló, ha az ember nem érzi magát otthonosan, megette-e a fene. Számomra a kiszolgálás, barátnőm számára a hangulat a fontosabb szempont, a jó hír pedig az, hogy a Marumba mindkettőből tök jól vizsgázott. A kiszolgálásra sem lehet panasz, sőt:
jó kedélyű (mindig meglep, mennyire ritka ez), nem tolakodó, és érdeklődő figyelem mellett töltöttünk itt kellemes másfél órát.
Apróságok
És akkor még nem beszéltünk a konyháról: étteremről lévén szó, azért mégiscsak ez a legfontosabb. A Marumba étlapja 3 fő részre tagolódik, utána olvasva az is kiderül, hogy az ételek Heiszler Olivér jó arányérzékét dicsérik.
Vannak egyrészt ugye a kistányérok: ezek mezze vagy tapas jellegű ételek, illetve levesek,
olyasmik, amik egy klasszikus felállásban előtelek, esetleg körítések lennének. Itt viszont egyenrangú szereplők a nagytányérokon érkező fogásokkal és a záró desszertekkel is.
A kistányérokon karfiol- és céklaleves, zöldfűszeres salátaszerűség, különféle savanyított, pácolt, kovászolt finomságok, zsír és kenyér, húsos miegymás: azaz csupa olyasmi, ami megkérdőjelezhetetlenül magyaros, mégse feltétlenül találkozunk vele a tematikus éttermek étlapján. Én legalábbis még nem láttam más étlapon egreses kovászolt tököt (3200 Ft), pedig az első falat főzelékféle pont olyan élmény volt, mint amikor a L’ecsóban Ego belekóstol Rémy lecsójába, és egyből eszébe jut anyukája főztje. „Jó ég, ez pontosan olyan. Hogy lehet ennyire finom?”
Az óriás babbal tálalt jól fűszerezett zakuszkát (2800 Ft) vega asztaltársam kérte, de nekem is jutott belőle, hogy valamivel le tudjam kísérni a mangalicapástétomot (3200 Ft), ami nem is önmagában, hanem a mellé kínált tárkonyos mustár miatt volt izgalmas. Kértünk még fermentált zöldségválogatást (1200 Ft), sok extra szelet kenyeret, illetve én még egy cukorborsós fogást (3200 Ft) is, de saláta és főzelék szerelemgyerekéről később írok, mert külön misét ér meg.
Továbbiak
A nagytányérokon aztán persze ott vannak a klasszikusok is: a tojásos galuskával kínált tanyasi csirkepaprikás (4800 Ft) rövid idő alatt belvárosi klasszikussá vált, és persze van magyar tarka gulyás (5900 Ft), na meg rántott szelet krumplival és salátával (5800 Ft) is. Utóbbi már a nagy tányérról is lelógós fajta: egy pillanata meg is kérdőjelezem életvezetési döntéseimet, amikor a mellettünk lévő asztalon meglátom, mit nem kértem ki…
De csak egy pillanatig törtem le, mert a főfogásként rendelt (vegán!) kelkáposztafőzelék gombafasírttal (3900 Ft) meggyőzött róla, hogy máskor is hallgassak a megérzéseimre. A harsogóan, már-már spenótszerűen zöld főzelék isteni,
a gombafasírt pedig (elnézést, de nekem ez nagy előny a mentes pogácsáknál) éppen úgy idézi a fasírtot, mint a gombát.
És akkor a desszertek: asztaltársam a rákóczi túrós (2300 Ft) és az almás pite (2100 Ft) között vacillált, és a dilemmát először úgy gondolta feloldani, hogy majd én kérem ki a pitét. Majdnem meg is győzött, de aztán olyasmi történt velem, ami szokatlan éttermi körülmények között, viszont szerintem nagyon jól jelzi, hogy a Marumbában baromi jól főznek.
Desszert helyett még egy kistányért kértem, és a cukorborsós finomság első falatja után A király kenyerének az a jelenete jutott eszembe amikor a király megkóstolta a kenyeret (amit addig szerény volta miatt nem akartak neki feltálalni), és első harapás után kijelenette, hogy ilyen finomat azóta nem evett, hogy kioldották a pólyából. Na ez is valami ilyesmi élmény: teljesen egyszerű, sőt szerény a semmi kis saláta és a borsó, de együtt, a sok petrezselyemmel a valaha volt összes zsenge borsófőzelékes élményemet felidézi és kapásból négyzetre is emeli.
A túrós meg: kiváló. Ha nem ettünk volna szemérmetlenül egymáséból, a végén még kérek egyet, így épp annyit kóstoltam belőle, amennyi belém fért. Ez elég volt ahhoz is, hogy végleg meggyőzzenek, itt csupa jó minőségű alapanyaggal főznek. Kapaszkodj meg, de a túrónak rendes tej íze van, és ez a bolti, semlegesebb verzióhoz képest testes íz a legjobb, ami baracklekvár és tojáshab alá kerülhet.
Mit iszunk?
Vannak ám italok is, de ezügyben csak az alkoholmentesekhez tudok hozzászólni. Meleg is volt, sportversenyre is készülök, kár is belém, mert egy pohár után olyan leszek, mint a lőtt medve, ezért ez alkalommal kihagytam a felnőtt innivalókat. Pedig
láthatóan nagy gonddal válogatták össze ezt a kínálatot is.
Sokféle minőségi, regionális bort, hazai sört és izgalmas rövideket (helló, mákvirág-párlat) kóstolhat, aki szereti. Mi kamillás szódánál és málnás borsmenta fröcsnél maradtunk. Mindkettő kifejezetten finom, komplex volt, de úgy fair, ha azt is megírom, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a frissítő részlegről rendelve inkább 4-5, mint kétdecis italra számít. Még akkor is, ha az ital 1100 illetve 1200 forintos árából akár következtethettünk is volna apró méretére. Óriás plusz pont viszont, hogy palackos ásványvíz helyett szűrt vizet kérhetünk, ha szomjasak maradtunk volna.
Kinek való?
Nem véletlen, hogy az ételek megosztása az emberek közötti kapcsolatépítés egyik legősibb és legmélyebb formája: tényleg van annak valami rituális jellege, amikor egy dúsan és sokszínűen terített asztalról együtt, sokfélét kóstolunk, és együtt örülünk annak, hogy sokan, sokfélék üljük körül az asztalt.
A Marumbát éppen ezért elsősorban az ilyen nagy asztalokhoz, jelentős, de kötetlen, családi-baráti eseményekhez ajánlom. Nemcsak azért, mert legalább 3-4 dolgot meg tudtam volna kóstolni, csak hát két gyomorra nem lehet 4 embernyit kérni, hanem azért is, mert az étterem hangulata és az étlap is alkalmas arra, hogy vegát és húsevőt, madár- és farkasétkűt, válogatós gyereket és a megszokottat nehezen elengedő időset, magyart és külföldit egy asztalhoz ültessen.
És ha már külfüld: ha a közeljövőben lesz olyan külföldi ismerősöm, aki a magyaros konyhával ismerkedne tuti ide fogom hozni. Üsse kő, nyugodtan eheti a csirkepaprikást és gulyást, csak kérjen ki mellé egy adag kovászolt tököt, vagy a bájos cukorborsót is.
Ebben a korábbi cikkünkben olaszos éttermet ajánlottunk.
Kiemelt kép: Marumba Facebook/Picollage
