A járványra való tekintettel Skype-on beszélgetünk. Furcsa érzés, mondhatni, megszokhatatlan. Összemosódnak a terek, a képernyőn át belelátunk egymás életébe. Az én kezemben még a reggeli kávé, ő már szemlátomást túl van az első online-terápiáján. Várakozó türelmetlenségben futunk össze az éterben.

– Szia, Annamari! Gondolom, már túl vagy a reggeli edzésen.
– Hogyne! Most minden reggel itthon tornázom. Egyrészt elindul a nap, másrészt a mozgással átélhető egyfajta kontrollérzés a testünk fölött, ami ebben a helyzetben, amikor az életünk nagy része fölött elvesztettük az ellenőrzésünket, biztonságot ad. Emellett óriási örömforrás is.

– Normál körülmények között egyik előadásról a másikra rohansz, hol egy iskolában adsz elő, hol egy cég munkatársainak, nagyon nehéz veled időpontot egyeztetni.
– Most egy kicsit lelassult az idő, amit én egyáltalán nem bánok. Azért veszek majd fel videóra néhány előadást, bár furcsa nekem ülve beszélni, mert alapvetően mászkálós típus vagyok. Ami pedig a terápiákat illeti, egyelőre online rendelek. Olykor nehéz, az online tér használata másfajta figyelmet igényel, de jó munkamódszer ebben a járványhelyzetben.