Az Annoni házaspár kertjébe beszéljük meg az interjút, szigorú távolságtartással. Egyébként is figyelnénk a biztonságra, de most, hogy Zita babát vár, még körültekintőbbek vagyunk. Olaszországról, várandósságról, gyerekkorról készülök kérdezni, aztán az egész másképp alakul. Csak azt veszem észre, hogy ott ülünk hárman a fenyőfa alatt, és a könnyeinket törölgetjük.

– Zita, te jóformán a várandósság kezdete óta be vagy zárva.
ZITA: Az első három hónapban itthon maradtam, nehogy valami bajom essen, aztán az influenza miatt nem mentünk sehova, végül jött a koronavírus. De van ennek előnye is, mert Gianni sokkal többet van itthon, és jó együtt.

– Tényleg, Gianni, mi a helyzet az étteremben?
GIANNI: Nem könnyű, de most senkinek sem könnyű. Ideje, hogy feltűrjük az ingujjunkat, és még keményebben dolgozzunk. Sok kérdés van bennem. Félelem nem, mert tizennyolc éve nyitottuk a Pomo D’Oro-t, és egy csomó mindent túléltünk: válságot, felújítást, a szakmában dolgozók külföldre vándorlását. A nehézségeket élettanításnak is felfoghatjuk, ezek arra késztetnek, hogy újragondoljuk a dolgokat.