A trianoni béke feltételeiről tárgyaló magyar küldöttség tagjai jól tudták, hogy érveiket nem a győztesek, sokkal inkább a történelem ítélőszéke számára sorakoztatják fel. Apponyi Albert beszéde száz éve hangzott el a francia fővárosban.

A francia külügyminisztérium, a Quai d’Orsay termében 1920. január 16-án szólásra emelkedett az első világháborút lezáró béketárgyalásokra kiutazott magyar küldöttség vezetője. Magas, vékony, fehér szakállú, karizmatikus ember állt fel, aki nem csak megjelenésével és hetvennégy évével vívott ki tekintélyt magának. Az előző nap kézhez kapott békefeltételek sokkjával kellett beszélnie, az sem valószínű, hogy különösebb illúziói lettek volna arról, hogy kizökkentheti a hatalmi osztozkodás győztesek által működtetett gépezetét. Mégis megpróbálta.
Gróf Apponyi Albert száz évvel ezelőtti szónoklata legendássá vált, és talán kevesebb hamis mítosz lengi körül, mint az egész békekötési folyamatot. Lehet, hogy azért, mert a szöveg ismert? Amit fontos tudni: a magyar küldöttség vezetője híressé vált beszédét nem adta elő három vagy négy nyelven, hanem csak franciául. Igaz, a végén ő maga összefoglalta a mondanivalóját angolul is, és néhány olasz mondatot is hozzátett.