Mi nyom többet a latban: a nevelés vagy a genetika? A kérdés hosszú ideje foglalkoztatja a tudósokat, a pszichológusokat és az átlagembereket is. Tényleg vannak genetikai lottónyertesek és szerencsétlen vesztesek, vagy ez csak mentség, és minden fejben dől el?

A skorpió és a béka (egyes verziókban teknősbéka) kalandjáról szóló tanmesét mindenki ismeri. A skorpió át akar kelni a folyón, de nem tud úszni. Megpróbálja rábeszélni a békát, hogy vigye át, de az fél, hogy a skorpió megcsípi. Végül elindulnak, haladnak szépen, ám a folyó közepén a skorpió mégiscsak megmarja a békát, mire az értetlenül kérdezi, hogy miért tette, hiszen így mindketten meghalnak. Erre a skorpió így felel: Ilyen a természetem! Ezt a tanmesét gyakran emlegetik azok, akik szerint a viselkedésre, a munkához való hozzáállásra, a hűségbeli kérdésekre, vagy az olyan egyszerű dolgokra, mint az állandó késés, kielégítő magyarázat a genetika. (Hasonló ez ahhoz, mint amikor valaki az asztrológiai jegyét hozza fel mentségként: Kos vagyok, mindig fejjel megyek a falnak!) Velük szemben állnak azok, akik szentül hisznek a mindenkire alkalmazható nevelési eszközökben és a környezeti hatásokban, vagyis abban, hogy többek között az előbb felsorolt területeken tökéletes eredményeket lehet produkálni bármilyen gyerekkel, a genetikai háttértől teljesen függetlenül. De mit mond a tudomány?