Lányszobácskájában tett-vett az ifjú Mária egy délután, amikor hirtelen nagy fényesség támadt, és belépett hozzá, azaz inkább csak megjelent nála Gábriel, az Arkangyal.
– Örülj, szűz! – szólt. – Nagy örömet hirdetek néked, mert a Szentlélektől fogansz és fiat szülsz, és fiadat Jézusnak nevezed majd. Először furcsa lesz, hogy nem a nagyszülők, testvéreid meg a rokonság látogat meg téged, a gyerekágyas anyát, hanem kevésbé jól szituált, szőrmegúnyákba öltözött pásztorok, meg kétes hírű csillagjósok, de hát aki esküvője előtt teherbe esik a te korodban, ne várjon hozsannázást! De aztán – néhány életveszélyes kanyar után – nagy örömöd lesz ebben a kisbabában, pólyácskájában sírdogál, gügyög, kacarászik, elmászkál, te pelenkázod és fürdeted majd, puszilgatod a hasát, csikized a talpát, ő meg szájába veszi és megmajszolja a földön talált dolgokat, ágyacskájában föláll majd, és neked határtalan lesz az örömöd, amikor először indul el görbe lábacskáival, és letöttyen; persze nem lesz könnyű elereszteni majd az iskolába, ahol betűvetésre és tudományokra oktatják zord és kevésbé zord tanítói, és biztos aggódol majd érte, amikor először megy el a szomszéd fiúkkal golyóbisozni a főtérre, meg amikor először nem érkezik majd haza napnyugta előtt, mert a patakba esett, és barátai próbálják szárazra csavarni a ruháját; és el fog nehezedni a szíved, amikor a zarándokok tömegében több napra eltűnik, és férjeddel kétségbeesetten és lélekszakadva loholtok majd utána, és úgy találtok rá, hogy bölcsnek tűnő, nagyszakállas embereknek prédikál a templomban súlyos dolgokat.