Tisztelem, szeretem Gárdonyi Géza munkásságát, mégsem gondolom, hogy igaza volt, amikor papírra vetette: „Nem érdemes sírni, az igazi könny ritka, / Mosollyal szenvedni, ez az élet titka.” Vagy mások is úgy vélik, olyan kemény és rideg a világ, hogy jobban járnak azok, akik mindenáron visszatartják a könnyeiket?

Különös, hogy e járvány sújtotta korban gyakran jön szóba a sírás. Egy home office-ban dolgozó fiatal üzletasszony elmesélte, hogy a hosszú Skype-értekezletei és a munkája befejezése után ritkán érzett olyan elégedettséget, mint korábban, mert amikor végre pihenhetett volna, önmaga számára is érthetetlenül sírni kezdett. Egy unokáival rendszeresen e-mailező és Skype-on érintkező nagy- mama sem csinált titkot abból, hogy a számítógép lezárása után menetrendszerűen sírva fakadt. Hetven körüli, egészséges és jóképű férfitől hallottam, hogy az otthonába zárva ő tartotta a lelket a feleségében és a harmincas lányában, mégis érzi az évek súlyát, mert ha megható filmet néztek esténként, a korábbi gyakorlattal ellentétben alig tudott úrrá lenni a könnyein.