Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy galamb. Egy napon, ahogy az erdőben repdesett, hirtelen szakadni kezdett az eső. Esett, mintha dézsából öntötték volna, és a galamb, menedéket keresve, letelepedett egy lombos ágra. Az esőtől megáradt egy közeli patak, a víz a hátára vette a lombos ágat galambostul, és sodorni kezdte. Ringott, úszott az ág, ringatta a galambot, akinek tetszett a vízi utazás, és szépen lassan elszenderült. Igen ám, csakhogy az ág leúszott vele a patakon, egészen a tengerpartig, és ott a hullámok elsodorták magukkal, ki a nyílt tengerre. Mire a galamb felriadt, már sehol sem látta a szárazföldet.
– Jaj, mi lesz velem? Csupa víz a tollam! És ha megszárad is, merre repüljek? Milyen messzire sodródtam? Mi lesz, ha nem találom meg a partot? Mi lesz, ha elfáradnak a szárnyaim, és nem lesz, ahová leszállhatok?
A galamb rémülten, kétségbeesve toporgott a sodródó ágon. Egyszerre csak egy háromszögletű úszót látott kiemelkedni a vízből: egy cápa körözött kíváncsian az ág körül.