Méder Áron mindössze huszonöt éves volt, amikor Carina nevű, hat méter hosszú vitorlás hajóján földkerülő útra indult, ahonnan három év után tért vissza. Célja a természettel való együttélés, távoli kultúrák megismerése volt. Az óceáni szólóvitorlázó több nemzetközi versenyen is elindult, öt éve azonban hazajött, családot alapított. A szárazföldi kalandokról Szegő Andrásnak mesélt.

– Önnek, Méder úr, a világ nagy vándorának, az összes létező óceán hetyke meghódítójának, a szabadság egyik nagy ikonjának milyen érzés hosszú-hosszú ideje egy városi lakás karanténjában ücsörögni? Amikor ha gondol egyet, nem Új-Zélandra ruccan ki a hajójával, hanem csak a fürdőszobáig mehet?
– Mi kertes házban lakunk Újpesten. Nagy a kert, gyümölcsfákkal, zöldséges veteményessel, sőt van tyúkunk és kakasunk is. Így azért könnyebb, mintha lakásban laknánk. Mindenesetre nagyon furcsa. Nem is a bezártság zavar, hanem hiányzik mindaz, ami az életet jelentette eddig számomra: a víz, az ég, a nap, a Balaton, az óceán, a vitorla.

– Úgy érzi magát, mint egy partra vetett hal?
– Ez a hasonlat most éppen nem jutott eszembe, de nehezen megfogalmazható a jelenlegi állapotom. Szerencsére ebből a szempontból jó a természetem, én mindig a jóra tudok figyelni, a történések jó hozadékait igyekszem számba venni. Valóban, Óceánia most távolabbinak tűnik, mint eddig, de így fogok tudni összpontosítani Magyarország gyönyörűségeire. Tele van az ország csodákkal, és ezekre eddig nem figyeltem annyira oda, mint amennyi érdeklődést érdemelnének.

– Kiderül, hogy nem is volt érdemes éveken át az életét kockáztatni az óceánokon, amikor vesz egy vonatjegyet Rákosrendezőn, és itt is lát hasonló csodákat, mint a Föld túlsó végén?
– Ebben is lehet némi igazság, csak egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Csodálatos átszelve a Csendes-óceánt eljutni például a Fidzsi-szigetekre. Csodás ott tölteni hónapokat, part, pálma, kókusz, napsütés, ám előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor ez a mennyeinek hitt közeg rutinná válik. Bennem egyre erősebben élt az érzés, hogy mindez szép, szép, de az igazi mégis az, amikor a Balatonon hajózik az ember! És ez a vágyakozás addig erősödött bennem, hogy végül beültem a kis vitorlásomba, és nekivágtam az óceánnak visszafelé. Abból a perspektívából még olyan dolgok is bájt kaptak, amelyek bosszantottak korábban. Többen csodálkoztak is, amikor azt mondtam, hogy ez itt egy jó hely. Meg vagyok őrülve? De ln így gondolom.