Pisztáciát pucolunk a kisebbik fiammal, könnyű dolgunk van, mert ez az adag eredetileg is héj nélkül érkezett, de csináltuk már rendes héjasból is, akkor persze dupla munka a pucolás. Előbb a csonthéjat kell szépen lepattogtatni róla, aztán jöhet a forrázás, merthogy a csonthéjból kibontott pisztácián még ott a szürkésbarna héj, ahhoz, hogy előbukkanjon a smaragdzöld gyönyörűség, még ezt is le kell szedni róla. Legkönnyebb úgy, hogy két percig forró vízbe, aztán meg jegesbe meríti az ember, aztán a pisztáciát egy durvább törlőkendőbe csavarva dörzsöli kicsit, ettől szépen lejön a belső héj, persze nem az összes, szerintem jó lesz az úgy, aztán mégis engedek Pali maximalizmusának, és mindegyik magról leszedjük a héjat, a munka macerás, de meglepően megnyugtató, a magok zöldje egészen mesebeli színben tündököl a forrázástól, előre örülünk a majdani friss fagylalt ragyogó zöld színének.
Merthogy az készül itt éppen, minden fagylaltok legnemesebbike, a szicíliai pisztáciafagylalt, vagyis gelato, tej nélkül csináljuk, keményítő, cukor, víz és só lesz csak benne, meg természetesen a pisztácia. Lehetne persze készen kapott pisztáciakrémből vagy fagyialapból is készíteni, de mi inkább az alapoktól kezdjük, egyetlenegy huncutságot fogunk csak bevetni, egy csipetnyi xantángumit is keverünk majd a fagyialapba, ezt a csodaszert akkor ismertem meg, amikor a gluténmentes kenyerekkel kísérleteztem, ma már szinte minden bioboltban kapható, finom krémes lesz tőle a fagylalt, de ha nincs, az se baj, úgy is nagyon finom.