A néni nehézkesen felül az ágyon. Hirtelen nem tudja, hol van. Balra kellene lennie a fürdőszobának, de ott egy másik ágy van. Azon a másik ágyon egy idegen öregasszony fekszik, akit ő nem ismer. A néni az arcához emeli a kezét. Meglepődik a fél szemét borító kötésen. Valahol az emlékezete mélyén mocorogni kezd egy képsor a mentőautóról, a fiáról, a szemműtétről. Ül a magas ágy szélén, lógatja le a lábát, és erőlködve igyekszik felidézni, hogy is kerülhetett ide. Lekászálódik, megkeresi a papucsát. A folyosóról fény világít be, elbotorkál az ajtóig. Ekkor veszi csak észre, hogy többen is alszanak odabent. Ezek szerint ez egy kórterem. Akkor ő kórházban van. Vagy mégsem?
A folyosó csendes, a fémkocsin még ott állnak a vacsorák dobozai. A nővérszobában csöng egy telefon, de a nővérek a kórtermekben vannak. A néni elhalad a betegfelvételi pult előtt. Egy pillanatra megtorpan, megigazítja a vázában a művirágot, hogy csinosan álljon. Továbbtipeg, óvatosan, mert a fél szemén kötés van. A társalgó mellett eljut a liftig. Megnyomja a gombot, várakozik.