Donald Trump kihívója, a demokrata Joe Biden történelmet írt: alelnökjelöltnek Kamala Harrist kérte fel, így az ügyészként induló politikus az első színes bőrű nő, aki versenybe szállhat a posztért. Amikor Harrist a szülei még babakocsiban tologatták a tüntetéseken, aligha sejtették, hogy a lányuk ilyen magasra jut.
Jogászhallgatóként Kamala Harris 1988-ban az oaklandi kerületi ügyészségen töltötte a nyári gyakorlatát. A rendőrség egy drograzzián sok embert letartóztatott, köztük egy ártatlan anyát is. „Péntek késő délután volt, a bíró hazament, ami azt jelentette, hogy a nő az egész hétvégét zárkában tölti – idézi fel Az igazság, amivel tartozunk című önéletrajzában Harris. – Zakatolt az agyam. És ha a nőnek dolgoznia kellene hétvégén? Magyarázkodhat majd a főnökének, hol volt? Elbocsátják? És a legfontosabb: láttam, hogy kisgyerekeket nevel.
Ők tudják vajon, hol van az anyjuk? Ki vigyáz rájuk? Veszélyben a családja, a megélhetése, a szabadsága és a becsülete, pedig nem tett semmi rosszat.” Kikönyörögte, hogy hívják vissza a bírót. A nő otthon vacsorázhatott a gyerekeivel. „Életem meghatározó pillanata volt – folytatja Harris. – Rádöbbentem, hogy az igazságszolgáltatásnak mekkora a felelőssége. Tudtam, milyen munkát szeretnék, és tudtam, kiket akarok szolgálni.”
Fűre lépni szabad
A szociális érzékenység Kamala Harris családjától sem állt távol. Szülei egyetemistaként találkoztak, egy polgárjogi mozgalom rendezvényén, apja jamaicai, anyja (a leendő rákkutató) Indiából érkezett. A baráti körük szintén jórészt aktivistákból állt. Kamala az első tüntetésein babakocsiban vett részt. „Emlékszem a lábak tengerére és a kiáltások energiájára – idézi fel. –
Anyám szívesen mesélte el újra és újra, hogy amikor totyogós koromban megkérdezte, mit akarok, rávágtam: »sabadságot!«”
Ötéves korában, nem sokkal a húga érkezése után a szülők elváltak. Mindenben megegyeztek, csak a könyveken vitáztak. Amikor az anya Kanadában, Montrealban kapott állást, a lányok néhány évig francia nyelvű iskolában tanultak. Egyszer tüntetést szerveztek az épület elé, és kiharcolták, hogy a diákok focizhassanak a füvön.
Harris később a Howardon, majd a Kaliforniai Egyetemen végzett jogászként. Pályáját a kaliforniai Alamedában, helyettes kerületi ügyészként kezdte. Családja féltette ettől a hivatástól. „Amerikában hosszú, sötét múltja van annak, amikor az ügyész erejét igazságtalanságra használták, és ártatlanokat ítéltek el bizonyíték nélkül, vagy bűnösöket engedtek szabadon eltitkolt információk alapján. De voltak bátor ügyészeink is, akik nekimentek a Ku-Klux-Klannak és a korrupt politikusoknak – mutat rá Harris. – Tudtam, mi a baj a rendszerrel, ám azt is tudtam, hogy csak belülről lehet változtatni rajta, annál az asztalnál, ahol a döntések születnek.”
2004-től hét évig San Francisco főügyésze, utána 2017-ig Kalifornia állam legfőbb ügyésze volt. Első éveiben nemi erőszakkal és gyermekmolesztálással kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. „Ami különösen nehézzé tette ezeket az eseteket, hogy az áldozatokat meg kellett győznünk, nyilvánosan részletezzék azt, amiről senkinek sem beszélnének” – írja. Gyakran eszébe jut az a tizennégy éves lány, akit néhány fiatalember megszöktetett a nevelőotthonból, hogy aztán me erőszakolják. A tárgyalás után eltűnt, a pletykák szerint elrabolták.
„Ha a támadókat börtönbe zárjuk, azzal megakadályozzuk, hogy más gyerekeket is zaklassanak. De mi van azokkal, akiket már bántottak? Rajtuk hogyan segít a rendszerünk, hogy kitörhessenek az erőszak körforgásából?” – őrlődött Harris. Két évvel később egy olyan nőtől kért segítséget, akit kislányként megrontottak, felnőttként mégis volt ereje ahhoz, hogy kilépjen a prostitúcióból, és lediplomázzon. Együtt menedékházat alapítottak a szexuális bűncselekmények áldozatainak.
Kamala Harris San Franciscóban a Pride felvonuláson 2016-ban (Fotó: AFP/Europress)
Vissza a pályára
Harris legalizálta volna a marihuánát. „Az Egyesült Államok több embert börtönöz be, mint bármelyik más ország a világon, és a többségük marihuána birtoklásáért ül. Kriminalizáltunk egy egészségügyi problémát. Persze, a dílereket, akik gyerekeknek árulnak, büntessük meg. De annak, aki nem árt senkinek, inkább próbáljunk segíteni.”
Társaival 2005-ben San Franciscóban kidolgozták a Vissza a pályára programot: azok a harminc év alattiak, akik ellen először emeltek vádat kis mennyiségű drog árusításáért, megúszhatták a börtönt, ha vállalták a kétszázhúsz órányi közösségi munkát, illetve hogy másfél éven belül leérettségiznek. Ha diplomát is szereztek, a bíró törölte a priuszukat. Ezzel az adófizetők is spórolhattak: a résztvevők tandíja elenyésző összeget jelentett a per és a rabtartás költségeihez képest. A program annyira hatékonynak bizonyult, hogy később Barack Obamáék is átvették.
Kampányolt a melegházasság mellett is, és küzdött a gyógyszerlobbi és az egészségügyi szolgáltatások túlárazása ellen. A válság után, a kilakoltatások idején a bankok kétmilliárd dolláros segélyt ajánlottak fel azoknak a kaliforniaiaknak, akiknek a bedőlt hitelek miatt veszélybe került az otthonuk. Harris húszmilliárd dollárra verekedte fel az összeget.
Amikor főügyészként bejelentette a csapatának, hogy az iskolakerüléssel kell foglalkozniuk, többen azt hitték, csak viccel. Pedig ha a diáknak gondja akad az olvasással, később lemarad a tananyaggal – érvelt –, ami könnyen képzetlenséghez, szegénységhez, majd bűnözéshez vezet. Ezért pénzbírsággal, vagy akár egy év börtönnel sújtotta azokat a szülőket, akiknek a gyereke a tanév tíz százalékánál többet hiányzott az általános iskolából. Sokan támadták miatta azzal, hogy túl szigorú, elvégre ha egy elvált anya órabérben dolgozik, és a kisebbik gyereke megbetegszik, valóban jobban jár a család, ha a nagyobb testvér marad vele otthon.
Háború vér nélkül
Harris kiállt a rendőri brutalitás ellen is. Példának azt az esetet említi, amikor egy egyenruhás úgy lőtt hétszer egy fegyvertelen sofőrre, aki a jogosítványát kereste, hogy annak a családja a hátsó ülésen ült. Főügyészként kiharcolta, hogy a rendőröknek testre rögzített kamerával kelljen intézkedniük. Az egyik legvitatottabb döntését viszont kihagyta az önéletrajzából: miután 2004-ben egy férfi lelőtte a rendőrt, aki igazoltatni akarta, Harris nem járult hozzá a gyilkos halálbüntetéséhez.
2017-ben Kalifornia szenátorává választották, és tagja lett a bizottságnak, ami azt vizsgálta, az oroszok hogyan befolyásolhatták álhírekkel és hackerekkel az amerikai elnökválasztást. „A kiberháború új frontot nyitott – írja. – Nem folyik vér, nincsenek katonák, nincs lövés és bombázás, a lakosság gyanútlan. A láthatatlan ellenség bármikor tönkreteheti az infrastruktúrát, ami beláthatatlan károkat okozhat. Képzeljük el például, mi történhet, ha a vasúti váltók kapcsolóját, a kórházak áramellátó rendszerét vagy egy atomerőművet kibertámadás ér.”
Kamala Harris 2020-ban az alelnöksége kezdetén (Fotó: AFP/Europress)
Történelmet írnak
Kamala Harris férje 2014 óta Douglas Emhoff jogász, közös gyermekük nincs, a férfinak az előző házasságából született két lánya, akik a nevelőanyjukat Momalának hívják. Harris tavaly sikertelenül indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, a későbbi győztes, Joe Biden viszont idén őt javasolta alelnökjelöltnek.
Dr. Magyarics Tamás, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének oktatója rámutat: Biden annak ellenére kérte fel a szenátorasszonyt alelnöknek, hogy Harris az előválasztáson élesen bírálta őt, amiért a kilencvenes években az igazságügyi bizottság elnökeként nem védte meg azt a jogászt, akit egy főbírójelölt szexuálisan zaklatott.
A kinevezést nyilván politikai szempontok vezérelték: már korábban elkötelezte magát amellett, hogy színes bőrű nőt választ majd maga mellé, ráadásul míg Biden a keleti Delaware államból jön, Harris – aki népszerű a nők és a kisebbségek körében – a nyugati parton él, ami földrajzilag is kiegyensúlyozza az elnök-alelnök párost. Tapasztalt politikus, dinamikus, a családi háttere rendezett, emellett pedig rendkívül fotogén, ami az Egyesült Államokban fontos szempont.
– Nyilvánvalóan áttörést jelent, hogy az egyik nagy pártnál színes bőrű, másodgenerációs bevándorló hátterű nő az alelnökjelölt – fogalmaz dr. Magyarics Tamás. – Az ő kinevezése azért is jelentőségteljes, mert sok megfigyelő szerint Joe Biden már nincs jó fizikai állapotban, hetvenhét éves, tehát ha megválasztják őket, akkor a férfi a korából adódóan valószínűleg a szokásosnál több jogkört adna az alelnöknek, ennek megfelelően Kamala Harris komoly szerepet játszhatna akár a bel-, akár a külpolitika alakításában. Az is elképzelhető, hogy a Demokrata Párt már a 2024-es választásra is gondolt, hiszen az akkor ötvenkilenc éves Harris még elnökjelölt is lehet.
A nők jobb helyzetéért, egyenlő jogaikért egyre több politikusnő emeli fel a szavát, köztük Alexandria Ocasio-Cortez amerikai képviselő is.
Kiemelt kép: AFP/Europress
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
