Az immár hagyománnyá vált Apám és én rovatunkon most csavartunk egyet, ugyanis nem a lány mesél az édesapjáról, hanem az apa a lányáról és azokról az időszakokról, amelyek még viszonylagos ismeretlenségben teltek.
– Amikor megszületnek a gyermekeink, arra gondolunk, sőt azért imádkozunk, hogy szebb, jobb, gondtalanabb, megpróbáltatásoktól mentesebb életük legyen, mint a miénk…
– Így van! Én is szinte pontosan ezt éreztem. Hogy majd jobb életük lesz, mint nekem.
– Ehhez képest itt van Katinka, akinek az eddigi élete szinte szüntelen viaskodás, harc, munka, erőpróba, folytonos kihívás, bizonyítás… Ön hogyan éli ezt meg?
– Csuda tudja… Mind igaz, amit elmondott, de nagy kérdés, vajon nehezebb-e az ő élete, vagy sokkal könnyebb. Ugyanis mindezek dacára ő azt csinálja, amit a legjobban szeret, amit élvez, ami boldogsággal tölti el.
– És közben hatalmas terheket hurcol, nagy felelősséget, szinte nyilvánosság előtt zajlik az élete, a sikerei nyomán támad irigység, a kudarcai esetén találkozik kárörömmel is, fontos döntéseket kell meghoznia…
– Tény, hogy eléggé zajlik az élet körülötte, de általában megtalálja az örömét ebben. Ő így szeret élni, így működik, ez jelenti számára a kiteljesedést, és ezt nem cserélné fel semmiféle luxuséletmóddal.
– De, gondolom, önnek is nyugodtabbak lennének a hétköznapjai, ha a gyermeke egy nagy bank elnök-vezérigazgatója lenne ahelyett, hogy napról napra harcba száll az idővel.
– Ezt még nem volt módom kipróbálni, de nekem ez így nagyon jó. Katinka az az ember, akinek különösen fontos, hogy legyenek álmai, és ezek az álmok meg is valósuljanak.
