A reggeli fényt, a ragyogást mindig a sötét éj követi. És így van ez az emberéletekben is, a mély, zavaros utakon való bolyongást a megállás követi. Ezalól Tóth Richárd, a ma munkanélküli színész, koreográfus, festőművész sem kivétel.
Ha az ember Szentendrén sétál, és a múzeumoktól szédülten a Fő téren betéved kávézni a Pótkulcsba, ott ragad egy időre. Ott, mert elvarázsolja, amit lát. A képek a falon – kicsik, nagyok, színesek, sötétek, ragyogó fényűek, aprólékos kidolgozásúak – Tóth Richárd művei.
A művész, az ember olyan, mint az alkotásai. Órákra leköt, mesél, kalandozik, nevet, sír, néha szertelen, máskor véresen komoly, dicsekszik, kesereg, sikereket emleget, aztán kudarcokkal dönt romba.
