Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szörnyen zsugori király. Bár tele volt a kincstára arannyal, és a palota éléstáraiban is halmokban állt a sok ennivaló, mégis kuporgatta mindenét, amije csak volt, és nem adott belőle senkinek. Szigorúan megtiltotta, hogy akár csak egy kalász búzát, egy pohár rizst adjanak bármiféle szegény embernek vagy koldusnak; tilos volt adakozni, vagy bármit elajándékozni a kastély falain kívül. A falakon belül sem volt sokkal jobb a helyzet: a zsugori király a saját asztalán is annyit spórolt, amennyit csak tudott. Mivel szerette a süteményt, nem is evett semmi mást, gondolta, minek költsön olyasmire, ami kevésbé jó, mint a sütemény. Minden nap pontosan kimérette a hozzávalókat, amik a süteményekhez kellettek, és átadta őket a feleségének, aki továbbadta őket egy szolgálólánynak. A lány elkészítette a konyhában a süteményeket, majd visszavitte őket a királynénak, ő pedig a királynak, aki ismét lemérte mindegyiket, hogy meggyőződjön róla, a lány egy szemet sem vett el a hozzávalókból.