Földvári András a találkozásunk előtti este érkezett haza élete nyolcszázadik repteréről, a vadonatúj Berlin-Brandenburg légikikötőből. Több országban járt már, mint amennyit az ENSZ hivatalosan elismer, a 2020-as évbe pedig kétszer is sikerült belépnie.

„A Földvári” számomra egészen mostanáig ugyanolyan misztikus figura volt, mint a Loch Ness-i szörny. Utazási újságíró kollégáimat nemegyszer hallottam bámulattal vegyes tisztelettel beszélni róla – hogy már szinte mindenhol járt, és úgy gyűjti a reptereket, mint más a bélyeget –, de személyesen most van hozzá szerencsém először.
András marketingesként dolgozott, 45 évet töltött légitársaságoknál, többek között a Malévnál 29 évet, de volt az El Alnál, a Turkish Airlinesnál és a Brussels Airlinesnál is. A munkája során sok országban megfordult. És pont olyan, amilyennek elképzeltem. Az egyik nemzetközi kávéházlánc üzletében találkozunk, ahol ő már név szerint köszönti az egyiptomi baristát, és elcseveg vele angolul, amíg a rendelésére vár. Én pedig biztos vagyok benne, hogy Andrást a világ bármely pontján dobják is le, ő ugyanilyen kedélyesen elbeszélget ott bárkivel, aki az útjába kerül.
Csak megemlítem neki, hogy legutóbb egy thaiföldi sajtóúton hallottam a kollégákat ódákat zengeni róla, mire ő azonnal sztorizni kezd, mert ott volt a 2004-es pusztító cunami idején, és látta, amikor Phuketen az óriási hullámok egy autót az utcaszintről beemeltek egy szálloda első emeleti erkélyére. Megviselték az ott történtek, ám az utazás szenvedélyes szeretetétől még egy ilyen, rengeteg emberáldozattal járó természeti csapás személyes átélése sem tudta eltántorítani.