Volt egyszer egy pásztorlegény, akit Kintunak hívtak. Nem volt mása a világon, csak egy kövér tehénkéje. Történt egy napon, hogy amint a tehenet hajtotta a legelőre, hatalmas zivatar támadt, ömlött az eső, dörgött az ég. Kintu a lába elé nézett, és megpillantott egy dongót a földön: szegénykét leverte az eső, a hátán feküdt egy pocsolyában, átáztak a szárnyai. Kintu tudta, ha nem segít rajta, a dongó menthetetlenül megfullad. Lehajolt hát, óvatosan a két keze közé vette a dongót, és amikor az eső elállt, addig szárítgatta, míg a kis rovar ismét repülni nem kezdett.
– Köszönöm, hogy megmentetted az életem! Ígérem, meghálálom! – zümmögte.
Attól fogva Kintu és a dongó jó barátságban éltek, a kis rovar sohasem repült messzire a pásztorlegény otthonától. Igen ám, de egy nap Kintu arra ébredt, hogy a tehénkéje nincs sehol.
– Elrabolták, amíg aludtál! – zümmögte a dongó. – A varázsló jött érte, aki a messzi Hold Hegyei között lakik. De ne aggódj, segítek visszaszerezni! Gyere, mutatom az utat!