Gyerekkoromban a karácsony egyet jelentett az olvasással, hiszen a fenyőfa alatt a legfontosabb ajándék mindig a könyv volt. És bár legtöbbjük gyerekeknek íródott, most, felnőtt fejjel látom csak, hogy szinte minden csodás karácsonyi örökzöldből kiolvasható a kor is, amelyben a történetek születtek.

1. Charles Dickens: Karácsonyi ének

Megmutatja, mi számít igazán
Dickens Karácsonyi énekét ágyban, betegen olvastam, potyogtak is a könnyeim a megható histórián. A zsugori Ebenezer Scrooge-t három szellem keresi fel szenteste: a múlt, a jelen és a jövő kísértete. Az első fájó emlékeket idéz, a második megmutatja a körülötte élő, nélkülöző emberek sorsát, a harmadik előrevetíti saját ijesztő, magányos halálát. A mizantróp és fösvény Scrooge rádöbben, milyen gonoszul élte az életét, és karácsony reggelén már új emberként ébred, akit környezete is megszeret. A történet 1843. december 19-én jelent meg, és azóta is az egyik legolvasottabb karácsonyi örökzöld. Íróját egyenesen úgy emlegetik mint „az embert, aki felfedezte a karácsonyt”. A Sunday Telegraph persze túloz, amikor Dickens szerepéről ír, de az kétségtelen, hogy az író hozzájárulhatott ahhoz a folyamathoz, amelynek eredményeképpen ma intim családi ünnepként üljük meg a szentestét. Dickens hatással volt a tengerentúli karácsonyokra is, hiszen Viktória királynő kedvenc íróját Amerikában nagy tisztelettel fogadták. Amikor 1867-ben ünnepi körútján Bostonban felolvasta a Karácsonyi éneket, bizonyos Mr. Fairbanks gyártulajdonos annyira meghatódott, hogy a következő évben karácsonykor szabadnapot adott munkásainak, és még egy pulykát is küldött nekik ajándékba. Dickensnek (legalábbis az ő műveit illusztrálóknak) köszönhetjük a fehér karácsony mítoszát is. Angliában ugyanis szokatlan a decemberi hóesés, az 1810-es években viszont állítólag legendásan hideg, havas telek voltak a szigetországban, még a Temze is többször befagyott – valószínűleg ezeknek a gyerekkori fehér karácsonyoknak az emléke köszön vissza Dickens megannyi ünnepi írásában.