Akkor legyen idén az a karácsony, hogy otthon vagy valahol. Nincsenek viszonylatok, nem adódik egy „ahhoz képest”. Minden úgy természetes, ahogy van. Magától értetődik. Nem lehet másképp. Képes vagy elfeledni, kizárni a tudatból, milyen sok helyen laktál már, számtalan város ezer tere, és még ebben a mostani utcában is volt már lakásod egy sarokkal arrébb. Nincsenek kérdőjelek, elvágyódások, ijedt pakolás, a karácsony idén nem azt jelenti, hogy bőröndből élsz, és rettegsz, hogy a tánti, az ángyi és a Béla bácsi ajándéka is ott lapul-e csomagtartó vízszintes poklában. A karácsony nem egy dermesztő kanossza, keresztül a tágas magyar Alföldön, hiszen nem azt ünnepeljük, hogy a Megváltót kiűzték a pusztába, azon nem is lenne mit, hanem hogy megszületett. Hogy Isten fiát egy emberpár örökbe fogadta. Legyen idén az a karácsony, hogy kerek a világ, mint a buci, mint édesanyád bodagkenyere, kerek az élet, mint kölyökként utoljára, amikor nem tolakodtak a szívedbe kételyek, mert nem is tudtad, hogy lehetne bármi is másképpen. A rend, amit öröknek és megváltoztathatatlannak hittél, ifjú szüleid improvizálták, Juszti mama vitt el sétálni, amíg ők először díszítették a fát, és te olyan makacs gyerek voltál, hogy attól kezdve annak úgy kellett lennie, minden mozdulatnak stimmelni kellett, újrajátszani, újraélni, de hát ez a lényege, megtalálni a szent ismétlődésben a betlehemi csodát.