Manapság egyre többet hallani a gyerekek közötti online zaklatásról, a bántó kommentekről, üzenetekről, de ne felejtsük el, hogy a műfaj szóbeli formája sem halt ki. Az ovisok és iskolások továbbra is kóstolgatják egymást.
A csúfolódás résztvevőit külső szemlélőként nagyon egyszerű elkövetőként és áldozatként kezelni, de a jelenség csak a jéghegy csúcsa, ami alatt sokkal mélyebb probléma rejtőzik.
Mit lát a környezet?
Ha felnőtteket kérdezünk arról, gyerekkorukban mivel találták meg őket, mindenkinek van egy sztorija. Vagy több is, de az egyértelműen látszik, hogy a kortársak piszkálódását túl lehet élni, és sok év távlatából a dologból csak egy sztori lesz. Talán ezért is nem kap senki a szívéhez, ha egy kisgyerek csúfolódik. De ahogy telik az idő, úgy változik a hozzáállás.
– Óvodáskorban a felnőttek sokkal inkább tudják a szavak szintjén kezelni az elhangzottakat, nem belső indíttatású, direkt támadásként gondolnak rá – mondja Lengyel Valéria gyerekpszichológus. – Az óvó nénik és a kicsik is az adott szituációhoz kötik a csúfolódást, és nem a gyerek személyiségére vonatkoztatják. Amikor a kisfiúk azt mondják a társuknak, hogy te ne focizzál velünk, mert lassú vagy, amögött nem a bántás szándéka van, csak ők így tudnak a helyzetre reagálni, ilyen szavaik vannak. Ez nem mélyről jövő gonoszság. A jelenség megítélése az általános iskolában válik erőteljesebbé, amikor markánsan kialakulnak a kis csoportok, vannak, akik perifériára szorulnak, és egyszerűen nagyobbá válik a tétje annak, hogy ki hova tartozik. Ezt figyelik az általános iskolás pedagógusok és a szülők is, mert ekkor még a gyerek saját önképe, saját megítélése sokkal jobban függ a felnőttektől. A csúfolódás elsősorban arra fókuszál, ami eltér az átlagostól. Kicsiknél ez lehet a magasság, testsúly, hajszín, bármi, ami szemet szúr.
