Az a rossz a januárban, gondolta Viola, hogy nincs mire várni. Vége a csodaillatnak, kezd múlni a rákészülés feszültsége, a készenlét koncentrált figyelme, a súlyos év fáradtsága, és helyette nincs más, csak a fényfüzérek nélküli korai sötétség, az újrajátszás lassan beinduló rutinjának ismerős nehézkedése. Nem, gondolta rögtön, ez mégsem a szokásos újrakezdés lesz. Más ez az év: ha beváltják az ígéreteket, fellélegzés jön, annyi gyász és félelem után az egészség ideje, az újra felfedezhető és bejárható világ reménye. A kiküzdött csoda is csoda. Már hogyne lenne mire várni? Talán soha így újrakezdést nem vártak, mint most.