Töretlen látóhatár, gazdag növény- és állatvilág, néprajzi kincsek sokasága. Télen hó és csend. A Hortobágy minden évszakban másik arcát mutatja, ha tehetjük, fedezzük fel a télit is!
Ez a tél más, mint a többi… és mi is jól tudjuk. Csak a természet nem vesz róla tudomást, teszi a dolgát, ahogy mindig. A Hortobágy is szokása szerint elcsöndesedett, megnyugodott, délibábról szó sincs, legtöbbször fehér köd kavarog a puszta felett. A látványra, hogy egészen addig nézhetünk a messzeségbe szabadon, amíg a föld összeér az éggel, jó darabig várni kell még. De aki szereti a csendet, az tegyen egy hosszú, nyugalmas sétát a Hortobágyon ilyentájt. Mert – egy újabb dalt költve át – az, ami szép, az télen is szép. (Ígérem, több slágert nem citálok ide.)
Tény, hogy jóval kevesebben látogatnak el a világörökségi listán is helyet kapó Hortobágyra télen, mint a többi évszakban. Bár a környék meleg vizű fürdőiben időzők azért csak sétálnak itt egyet. A nemzeti park dolgozói most azon igyekeznek, hogy a kiállítóhelyeket, látnivalókat négy évszakossá tegyék, hogy ne kelljen minden télen hónapokra bezárni a látogatóközpontot, a csárdát, a pásztormúzeumot. Az idegenforgalmi szezont a Szent Dömötör-napi állatbehajtás és a daruvonulás zárja le.
A darvakat a két vonulási szezon között a látogatóközpont kiállításán lehet csupán látni, ám ott olyan érdekes információt is megtudhatunk róluk, hogy egy kifejlett példány magassága elérheti a százharminc centit is, ami egy átlagos nyolcéves gyerkőc magasságának felel meg. Meg azt is, hogy szinte az összes darufaj vizes élőhelyen tölti az éjszakákat, mégpedig azért, mert így messziről meghallja, ha két- vagy négylábú ellenség közeledik.
