A születés létezésünk csodája. Akkor is, ha a kivezető út meglehetősen fájdalmas. Az évszázadok során a nők a legkülönfélébb körülmények között hozták világra a gyermeküket, nagyon gyakran az életüket is kockára téve közben.
Bár a történelem során a férfiak, filozófusok és orvosok sokat foglalkoztak a terhesség és a szülés kérdésével, a gyakorlatban nagyon sokáig nem lehettek tapasztalataik. Egyes kultúrákban egyenesen megtiltották a férfiaknak a szülésben való részvételt, a vajúdó nőket rokonok és tapasztalt asszonyok segítették. A szülészeti tudást a közösség tagjai egyik generációról a másikra adták át. Ha a csecsemő rossz helyzetben feküdt, a szülésznők tudták, hogyan kell megfordítani. Ellenőrizték a baba helyzetét, és azt is, milyen mértékben tágult a méhszáj, olajos kézzel nyújtották a szöveteket a kitolás előtt.
A szüléshez nagyon sokáig számos hiedelem tartozott, ilyen volt például, hogy a terhes nő ne nézzen meg semmi furcsaságot, de ne is gondoljon ilyesmire. Mert ha például majomra gondol, megtörténhet, hogy a csecsemő tetőtől talpig majomszőrrel borítva jön a világra! Előfordult az is, hogy a szülésznőt boszorkánysággal vádolták, ha valami rosszul végződött.
A szülés mind az anya, mind a baba szempontjából sokáig rendkívül kockázatosnak számított. A középkorban háromból egy nő halt meg a gyermekvállalás éveiben. Olyan veszélyes volt, hogy a fiatal nők megírták a végrendeletüket, amikor felfedezték, hogy terhesek. Az elhúzódó, nehéz vajúdás, a szülés utáni vérzés, a fertőzés és a tapasztalatlan szülésznők vagy orvosok gyakran okozták az anyák halálát.
Guggoló helyzetben szülő nő
Nézőközönség előtt
A 15–16. században, a Tudor-kori Angliában a nemesi származású nőket a szülés előtt, miután a pap áldását megkapták, hetekre bezárták egy külön szobába. Ebben az időszakban egyetlen férfi sem láthatta őket, az ablakokat befüggönyözték, hogy utánozzák az anyaméh sötétségét és nyugalmát. Megbízható szülésznők segítettek, de azért imákat is mondtak, hogy megvédjék az asszonyt a veszélyektől. Japán Heian-korszakában (794–1185) az arisztokraták házában az épület északi részén fekvő szülőszoba fehérbe borult. A férfi- és nőrokonok áttetsző függönyön keresztül végignézhették a vajúdást. Egy buddhista szerzetesnő, a „mikó” az anya közelében imádkozott, hogy távol tartsa az éhes és rosszindulatú szellemeket.
A királyi utódok születése rendszerint nagy nézőközönség előtt zajlott: az udvar jeles tagjai jelen voltak a királyné vajúdásánál és a gyermek születésénél. Nem(csak) a látványosság miatt, hanem azért is, nehogy az életképtelen örököst suttyomban kicseréljék egy egészséges újszülöttre.
A nehéz szülésekhez a 18. században csipeszeket, fogókat fejlesztettek ki. Az orvostudomány fejlődésével, a 19. század közepétől kezdték alkalmazni az érzéstelenítő eljárásokat is. 1853. április 7-én a harmincnégy éves Viktória királynő kloroformos érzéstelenítéssel szülte meg Lipót herceget.
Ezt a 18. század elején készült szülőszéket bábák három generációja használta Palermóban
Császármetszés végveszélyben
A legtöbben úgy vélik, hogy Julius Caesar születéséről kapta a nevét a műtét. Pedig a leendő császár aligha születhetett így, mivel az anyja, Aurelia még hallott a fia nagy-britanniai harcairól. Márpedig abban az időben az eljárást csak akkor hajtották végre, amikor az anya már meghalt, vagy haldokolt, hogy megkíséreljék megmenteni a gyermeket. A római törvény kimondta, hogy mindazokat a nőket, akik a szülés során menthetetlenek voltak, fel kell vágni; ezért az is lehetséges, hogy a latin „caedere”, vágni szóból származik a műtét neve.
A császármetszés csak évszázadokkal később, az antiszeptikumok felfedezése után vált gyakoribbá, amikor az anya megmenekülhetett a fertőzésektől. De nem is kellett fölvágni az anya hasát ahhoz, hogy a láthatatlan és akkor még nem ismert kórokozók a vesztét okozzák. Az 1800-as évek közepén a gyermekágyi láz egész Európában pusztított, okát azonban nem sikerült megfejteni. Semmelweis Ignác azonban felismerte, hogy „a lázat előidéző okok a hullarészek voltak, melyek bekerültek a véredényrendszerbe”. A közvetítők pedig nem lehettek mások, mint a vizsgáló orvosok és a medikusok, akik boncolás közben állandóan érintkezésben voltak a holttestekkel. Olyan fertőtlenítőszerre volt tehát szükség, amely elpusztította a „hullamérget”. Többféle vegyszer kipróbálása után Semmelweis a klórmész mellett döntött. A mi orvosgéniuszunk volt az, aki megszabadította a világot és a nőket a gyermekágyi láztól.
A múlt századtól napjainkig
Kisfiú lesz, vagy kislány? Ez a kérdés nem hangozhatott el a nyolcvanas évekig, hiszen az akkori kismamáknak fogalmuk sem volt róla. Ultrahangkészülék még nem létezett, legalábbis Magyarországon. Nem készültek sztárfotók a magzatról, nem lehetett tippelni, kire hasonlít, a szívhangot a nőgyógyász egy hasra rakott tölcsérrel hallgatta.
Az elmúlt évtizedekben a szülészet sokat fejlődött. A szívmonitor figyelmezteti az orvost, ha a magzat veszélyes helyzetbe kerül. Az ultrahang és más képalkotó technológiák nemcsak a magzat nemét árulják el, hanem megmutatják a terhesség alatt bekövetkezett problémákat. Ma már arra is van mód, legutóbb egy belga kisfiú esetében történt, hogy a magzat nyitott gerincét még édesanyja méhében megoperálják. Megjelentek, majd a mindennapok részévé váltak az új reproduktív technológiák is. A terhes nők olyan vitaminokat szednek, amelyek egészségesebbé teszik őket és gyermekeiket. Ezek és más újítások látványosan csökkentették az anyák és magzatok halálozását szerte a világon.
A nyolcvanas években a nők egy része kiábrándult a kórházi szülés ridegségétől, személyesebb élményt, természetesebb szülést akart. Kezdetét vette az otthonszülési mozgalom, amelyet máig vitatnak, az esetleges komplikációk veszélye miatt. Időközben a kórházi szülés is családiasabbá vált, a nők külön szobában, a férjükkel, partnerükkel osztozhatnak a gyermek születésének kivételes élményében. Ma már sokféle módon, fekve, ülve, állva, guggolva, vízben vagy bordásfalba kapaszkodva, fájdalomcsillapítással vagy anélkül is szülhetünk. A kismamát a szülésznő és az orvos mellett dúla is segítheti, aki fizikai és érzelmi támaszt nyújt a terhesség alatt és a vajúdás közben is.
Sajnos mindez a kényelem és biztonság a szegényebb országok asszonyai számára elérhetetlen. 2017-ben 295 000 kismama halt meg a terhesség folyamán vagy szülés közben a világon, nagy részük Afrikában és Dél-Ázsiában. Szinte mindegyikük megmenthető lett volna, ha szakértő segítség van a közelben, ha tanítanák őket, és ha nem élnének mélységes szegénységben.
A legidősebb és a legfiatalabb
A jelenlegi rekordot egy brit asszony tartja, aki 1997-ben, 59 évesen adott életet természetes úton fogant gyermekének. Adriana Iliescu román egyetemi tanár hosszú éveken át járt meddőségi kezelésekre, végül 67 évesen, mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esett, és 2005-ben császármetszéssel szülte meg Elisa lányát. A legfiatalabb anya pedig egy perui kislány, Lina Medina, aki 1939-ben 5 évesen és 7 hónaposan császármetszéssel egészséges, 2690 grammos kisfiút szült. A nagyon korai pubertás egy ritka rendellenesség, amikor a szaporítószervek idő előtt fejlődnek ki. A kislány apját nemi erőszakért letartóztatták, majd bizonyíték híján elengedték.
A világ eddig ismert legfiatalabb anyukája öt és fél évesen szült gyermeket
Fotó: Getty Images, Profimedia
