Mindig kettőn áll a vásár az anyós-meny kapcsolatban, ahogy ez az alábbi történetekből kiderül. A pszichológus szerint nincsenek bevált receptek, az együttműködés szabályait magunknak kell kialakítanunk. Együttélés esetén ez még több odafigyelést igényel mindkét fél részéről.
A fiam hét évig járt egy lánnyal, akit én is, a férjem is imádtunk, végül azért szakítottak, mert Zsolti nem akarta feleségül venni. Aztán két év sem telt el, és a gyerekünk bejelentette, hogy anyakönyvvezető elé áll egy négy hónappal korábban megismert lánnyal. Nem voltunk erre felkészülve, ráadásul úgy éreztem, az én jóhiszemű kisfiamat behálózták – vallja be az ötvenes Rita. – Azonnal megosztottam vele a fenntartásaimat, közöltem, hogy ez zsákbamacska, még nem ismerhetik egymást jól, felelőtlenség ilyen gyorsan összekötni az életüket. Beszélhettem én, fülig szerelmes volt! Sajnos a következő év során kiderült, hogy a menyem hisztis, bizalmatlan, valósággal kínozta a fiamat, többek közt az oktalan féltékenykedésével. Zsolti engem hívott fel minden egyes alkalommal, hogy a felesége fogta magát, és a veszekedésük után egész napra eltűnt. Aztán persze kibékültek, én meg ott maradtam a kétségeimmel: mi lesz ebből?! A menyem ráadásul utált engem, amiért „ilyen fiút neveltem”. Milyet? Fogalmam sem volt, mi a baj közöttük, hiszen csak az egyik fél állt szóba velem, a fiamnak viszont csak azt tudtam tanácsolni, addig hagyja ott ezt a lányt, amíg nem késő… Nyáron azonban történt velük valami. Kisimultan érkeztek haza a nyaralásból, azóta a menyem mosolygós, kiegyensúlyozott, és a fiam sem hívogat kétségbeesetten. Valami azt súgja, végre a lelke mélyén is elköteleződött, és a lány ettől megnyugodott, biztonságban érzi magát. Már babát terveznek.
