Bár szinte a legtöbbünket érinti, mégis kevés szó esik arról, hogy a beteg vagy idősödő, ápolásra szoruló szülő gondozása milyen érzelmi és fizikai terheket ró a gyerekekre. Illetve arról is keveset beszélünk, hogyan oszthatnák meg az ezzel járó feladatokat, vagy éppen miként támogathatnák egymást ebben a komplex helyzetben a testvérek.
Éváék hárman testvérek, az ötvenes éveikben járnak mindannyian. Amikor pár éve a szüleik már rendszeres ápolásra szorultak, egyértelmű volt, hogy az amúgy is legközelebb lakó húguk fog mindennap beugrani hozzájuk, ahogy addig is. Erről nem beszéltek, inkább hallgatólagos megegyezésre jutottak. Éva – a középső testvér – kitalálta, hogy fizessék be az ebédet a szülőknek egy ételszállító cégnél, és utánajárt, hogyan vehetnék igénybe szociális gondozó segítségét is. Ha orvoshoz kellett vinni a szülőket, akkor beosztották, ki ér rá, és a két távolabb lakó lány is hetente többször benézett hozzájuk. Bevásároltak, patikába mentek, takarítottak. Miután az édesapjuk meghalt, összeültek, hogy megbeszéljék, mi legyen az anyukájukkal. Az egyik testvér magához vette volna, de ezt sem a mama, sem a másik két lány nem támogatta. Szerették volna viszont, hogy huszonnégy órában legyen valaki mellette, így ismét Éva kereste és találta meg ennek lehetőségét. A felügyelettől függetlenül a lányok ugyanúgy napi szinten látogatják az édesanyjukat.
