Hallottatok már Jarti-Gulakról, az aprócska kisfiúról? Olyan ő, mint a mi Hüvelyk Matyink, vagy még annál is kisebb. A neve azt jeleni, „fél fül” – mert akkora, mint egy teve fél füle. De akármilyen icike-picike is, nagyon szorgos és kíváncsi kisfiú; tesz-vesz egész nap, erre-arra kalandozik, és néha bizony még bajba is kerül.
Történt egy napon, hogy Jarti-Gulak a legelőre indult a kecskéjével. Fenn ült a kecske hátán, és a kellemes őszi napfényben sütkérezett. Pont a szomszéd szőlőskertje mellett vitt az útjuk. A napérlelte szőlőfürtök illata megcsiklandozta Jarti-Gulak orrát. Összefutott a nyál a szájában a gondolatra, hogy a szőlő maga milyen édes, ropogós lehet. A következő pillanatban már le is csusszant a kecske hátáról, és bevette magát a szőlőskertbe. Amilyen aprócska fiú volt, a szőlőskert dzsungelnek tűnt számára; a feje felett mindenhol súlyos, illatos szőlőfürtök függtek. 
– Meg kellene kóstolni! – gondolta magában – Igaz, hogy a szomszéd szőlője, de nekem egyetlen szem is bőven elég. Egyetlen szőlőszem csak nem fog hiányozni…