Az elmúlt évben világszerte felerősödött a nők hangja. Az utcai demonstrációk mellett a médiában, a közösségi oldalakon, a civil szervezeteken keresztül is markánsabban nyilvánítanak véleményt, mutatnak rá a visszásságokra, és fejezik ki felháborodásukat. De nem pusztán beszélnek, hanem cselekednek is, és ennek megvan az eredménye.
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy nő ország-világ előtt kifejezze nemtetszését, szembeforduljon a megszokásokkal, a maga kezébe vegye a saját és a többi nő sorsát? Nagy Beáta közgazdász-szociológus szerint széles a spektrum.
– A történelmi példákat nézve nagyon sokféle motiváció állhat a háttérben. Az adott rendszerrel szembeni elégedetlenség elérhet egy olyan fokot, amikor az érintettek úgy érzik, most már tenniük kell valamit. Ennek megvannak a hagyományai, például száz évvel ezelőtt a nők utcára vonultak, hogy a szavazati jogukért küzdjenek, sok férfi is támogatta törekvésüket. A 20. század elején Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek a választójogért tüntettek, és ezek a szüfrazsettmozgalmak még erőteljesebben adtak hangot követelésüknek Nagy-Britanniában. Egészen más jellegű, de szintén ikonikus esemény volt, amikor 1975-ben Izlandon nők tömegei azért mentek az utcára, mert úgy érezték, a láthatatlan házimunkájukat nem becsülik eléggé, és nem kapnak egyenlő bért. Szerintem ezt a hozzáállást tanítani kellene nálunk is, ez az akció remekül megmutatta, hogyan lehet a láthatatlan munkát láthatóvá tenni. Ha egyszer valaki nem vigyáz a gyerekre, ha nincs otthon az, aki otthon szokott lenni, vagy nem főz, akkor hirtelen egyértelművé válik, mi ennek az értéke.
A szakértő alapvetően három nagy területét látja a női megmozdulásoknak. Az egyik az, amikor politikai okokból tüntetnek, mint például régen a választójogért. A második a gazdasági cél, amikor a láthatatlan munka értékeléséért vagy az egyenlő bérért szólalnak fel. A harmadik pedig a reprodukciós jogért való küzdelem, aminek szintén komoly történelmi háttere van.
– A hatvanas években jelentős tüntetések zajlottak a reproduktív jogokhoz való hozzáférés érdekében, főleg az abortusz állt a középpontban – fejti ki. – Ez most, sok-sok évvel később még mindig aktuális, például az ír éslengyel nők esetében. Mindezek mellett az elmúlt években nagyon meghatározó jelenség lett a nőket érintő erőszak és a családon belüli bántalmazás elleni tiltakozás. Például Mexikóban tavaly többször is utcára vonultak, mert nem hajlandók tovább tűrni, hogy a nőket lehet bántalmazni, meg lehet őket ölni, hogy sokan védelem nélkül maradnak. De említhetjük a mianmari rohingya népcsoportot is, az ő esetük nagyon hangsúlyozottan jelent meg a nemzetközi sajtóban, és felhívta a figyelmet a menekült nők kiszolgáltatott helyzetére, a gyereklányok bántalmazására. Spanyolországban is markáns tüntetéseket szerveztek a családon belüli erőszak ellen, illetve mert a spanyol nőket megpróbálták kicsit visszaterelnia háztartásokba; ez tízezreket vitt az utcára.
