Jött, látott és győzött. A vidékről a századfordulós Párizsba csöppenő fiatal nő forgószélként kavarta fel a zsongó művészvilágot és a tisztes polgárok nyugodt életét. Bámulatos érzékkel írt, amiből először a férje húzott jókora hasznot. Ám a nő nem hagyta magát kihasználni, és meg sem állt a Moulin Rouge színpadáig. Táncolt, majd szeretett és írt szakadatlanul, és mire meghalt, legendás életútja szinte elhomályosította tekintélyes irodalmi örökségét. Ő Colette.

Túl korán érkezett, vagy talán éppen időben, hogy inspirálja azokat, akik utána formálták a 20. századot. Ám az biztos, hogy Colette a korukat meghaladó, sokoldalú zsenik képviselője, igazi ellentmondásos személyiség volt. És hogy nőként érte el mindazt, amiért ma emlékezünk rá, csak még egzotikusabbá tette csodálói – és még felháborítóbbá kritikusai – szemében. Colette máig aktuális regények, novellák, esszék szerzője, Nobel-díjra is jelölték. Újságíróként az első világháború frontvonalából tudósított, foglalkozott a családon belüli erőszakkal, anorexiával, divattal, főzéssel, megjátszott orgazmussal. Dolgozott némafilmek forgatókönyvén, librettót írt Ravel A gyermek és a varázslat című operájához, és a saját koreográfiáit táncolta el a színpadon. Lelkesen próbálta ki a szusit, az akupunktúrát vagy éppen a dauert. Háromszor ment férjhez, de az ágyában megfordultak nők is.
„Milyen csodálatos életem volt! Bárcsak előbb észrevettem volna!” – idézik tőle ma is motivációs mémek tucatjain, és nehéz vele vitatkozni. Amikor 2018-ban Keira Knightley főszereplésével életrajzi filmet mutattak be róla, az egyik legjelentősebb brit napilap, a The Guardian úgy fogalmazott, Colette élete túl sok ahhoz, hogy beleférjen egy filmbe.