A „gyorsan essünk túl rajta” típus öt perc alatt ledarálja az esti mesét, tíz másodpercen belül válaszol a főnök e-mailjére, és legszívesebben már most megenné a holnapi vacsorát is. Ahogy a halogatás, ez a viselkedés is egyfajta menekülés a szorongás, a kudarc vagy az unalom elől.
Ön melyik típusba tartozik? Ha kézikosárral szalad végig egy üzleten, a nehezebb árukat – például a tejet, a másfél literes üdítőt – akkor kapja fel, amikor már a pénztárhoz közelít, vagy egyszerűen akkor, amikor elmegy mellette? Megnyugtatja az a tudat, hogy ez már megvan, biztosan nem felejtette el, bevállalva ezzel a felesleges cipekedést? Vagy inkább cikázik a boltban, de a nehéz termékeket a végére hagyja, hiszen így kevésbé megterhelő a karjának? Pszichológiai kísérletek szerint többségünk inkább vállalja a hosszabb cipekedést, még akkor is, ha a pénztárhoz közelítve ugyanúgy betehetnénk a kosarunkba a súlyosabb darabokat. Az a tény ugyanis, hogy valamit már kipipálhatunk a listánkról, elégtétellel tölt el, plusz megkönnyebbülést hoz, hogy innentől kezdve kevesebb dolgot kell észben tartanunk. Szinte irracionálisnak tűnik, hogy ennyire vágyjuk az elégedettségmorzsákat, és ennyire igyekszünk könnyíteni az agyunk leterheltségén – csak hogy máris a következő feladatunkkal foglalkozhassunk.
