Néhány nap alatt az egész világ megtanulta dr. Karikó Katalin nevét, akinek szabadalma alapján a koronavírus elleni Pfizer–BioNTech vakcina készült. A hatvanhat éves, világszerte elismert biokémikus professzorral, akit a Nobel-díj várományosaként is emlegetnek, Szegő András beszélgetett.

Hogy mennyi munka, fáradság, erőfeszítés kellett ahhoz, amíg eljutottak a Covid elleni oltás kikísérletezéséig, kidolgozásáig, azt nem tudom. Csak sejtem, milyen iszonyatos erőfeszítésre lehetett szükség, hogy létrejöhessen a vakcina, ám hogy a felfedezés mámorában sem sokkal könnyebb a tudós élete, azt tanúsíthatom. Több héten keresztül kerestünk néhány percnyi szabadidőt Karikó Katalinnal, a módszer felfedezőjével, kidolgozójával, hogy válthassunk néhány szót, ám egyéb teendők miatt tucatnyi időpontot el kellett halasztanunk, míg egy szombat este jelentkezett, hogy most akadna kevés ideje, ha nekem is megfelelne.
Megfelelne? Naná, hogy megfelelt, hiszen Karikó Katalin alighanem olyan szinten változtathatja meg a föld lakosságának életét, mint Pasteur a mikrobák kórokozó tulajdonságainak felfedezésével, vagy Fleming a penicillinével. A szememben ők a történelem igazi hősei, alakítói, és nem a hatodosztályú uralkodók, politikusok, hadvezérek és egyéb felfuvalkodott alakok. Ők, akik nem nyomorgatták, hanem élni segítették az embereket. Aztán amikor beszélgetni kezdtünk, tegezésre váltott, mondván, hát ő régről, még sportriporter koromból ismer engem.
Karikó Katalin Szolnokon született 1955-ben, és Kisújszálláson nőtt fel. Nádfedeles vályogházban lakott a család: hentes édesapja, aki szeretett hegedűn játszani és fejben számolni, könyvelő édesanyja és a nővére. Katalin 1978-ban diplomázott a szegedi egyetem biológia szakán, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett dolgozni, 1982-ben doktorált, de 1985-ben létszámleépítés miatt távoznia kellett az intézetből. Mivel kilátása sem volt arra, hogy kutatóként folytathassa, összes pénzüket összeszedve és egy játék maciba varrva férjével és kislányával még abban az évben elhagyták az országot.

Elsőként a Temple Egyetemen, Philadelphiában kapott állást, majd az Egyesült Államokba költözésük után három évvel Washingtonba került, ahonnan 1989-ben tért vissza Philadelphiába, a Pennsylvaniai Egyetemre. 1998-ban Drew Weissman immunológussal felfedezték az mRNS jelentőségét, amire céget is alapítottak. Erre a technológiára épülnek ma a koronavírus elleni vakcinák. 2013-ban elhagyta a Pennsylvaniai Egyetemet, és a BioNTech cég alelnöke lett. A hét minden napján dolgozik. „Ötvenhét éves koromig minden kísérletet magam végeztem” – mondja. Férjével, Francia Bélával még Szegeden ismerkedtek meg. Philadelphiában harminc éve ugyanabban a házban élnek. Lányuk Susan Francia néven kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok evezős, a sportág egyik nagy legendája.

Mesterhármas: olimpiai bajnok lányuk, Susan Francia és a szülők Londonban

– Einsteint úgy képzelem el, hogy ül a papírhalmaz előtt, miközben kidolgozza a relativitáselméletet. Robert Koch nézi a kémcsöveket, miközben felfedezi a tuberkulózis kórokozóját, Newton a távcsövével kémleli az eget, és így figyeli meg a bolygók járását. De vajon hogyan képzeljelek el téged kutatás közben? Mit csinálsz, amikor éppen kutatsz?
– A munkám nagy része azzal telik, hogy a számítógépemen a szakirodalmat olvasom, közben pedig azokon a problémákon gondolkodom, amelyeknek a megoldása éppen aktuális. Összefüggéseket keresek, és analóg folyamatokat elemzek, amelyek választ adhatnak a felmerülő kérdésekre. Amikor valami ilyenre rátalálok, beindul a nyomozás, órákon át csak olvasok, egyik cikket a másik után. Mint a Columbo-filmekben, sokszor egy apró részlet vezet el a megoldáshoz. Az ilyen felismerések örömteliek. Az elméleti elgondolás aztán átkerül a laboratóriumba, ott igazoljuk a hipotézis helytállóságát.

– Miért gondoltad, hogy idehaza nem bontakoztak volna ki igazán kivételes képességeid? Hogy ilyen akaraterővel nem repesztettél volna szét itthon is minden burkot?
– Nem gondolom, hogy különös képességeim lennének, viszont kaptam olyan útravalót a szüleimtől, ami meghatározza, hogy kitartóan és becsülettel dolgozzak, és tiszteljek másokat.

– Mikor érezted először, hogy meg vagy áldva tehetséggel, okossággal, kitartással, jó ösztönökkel?
– Középiskolás koromban Tóth Albert biológiatanárom a kezembe adta Selye János Életünk és a stress című könyvét. Abból azt tanultam, ne fecséreljek időt arra, hogy azon tanakodjak, mások miért nem úgy cselekednek, ahogy én szeretném. No meg azon se, „mi lett volna, ha”. Nem, nem! Azon kell gondolkodnom, én mit tehetek, mert csak abban dönthetek. Ki kell választanom a lehetőségeim közül azt, amelyik elvezet oda, amit a legjobban szeretnék, és azután annak az elérésén kell dolgoznom.

– Nagy természettudományos felfedezőnek lenni többnyire úgymond férfiszakma, persze Marie Curie-t szokták felhozni kivételnek. Mit gondolsz, miért van ez? Érzed, hogy nőként nehezebb lenne érvényesülni, kiteljesedni ezen a pályán?
– Nem volt ilyen tapasztalatom, egyformán akadtak férfi és női kollégáim, akik támogatták a munkámat, és persze olyanok is, akik nemtől függetlenül megnehezítették.

Az ifjú házasok 1980-ban: Karikó Katalin és Francia Béla

– Freud egyik sokat hangoztatott mondása volt, hogy „vagy élet, vagy alkotás”. Te találkoztál ezzel a dilemmával? Biztos, hogy mindig jól választottál? Feláldoztál az életedből valamit e fantasztikus életmű megalkotása érdekében?
– Bizonyára előfordult, hogy rosszul döntöttem, de tanultam belőle, és legközelebb már próbáltam jobb döntést hozni. Mit áldoztam fel? Valójában egy dolog jut eszembe. A lányunk első, 2006-os világbajnoki győzelmét nem együtt ünnepeltük, mert valami fontos munkám miatt nem mentünk el az angliai versenyére. Akkor nagyon sajnáltam, később viszont ott voltunk minden világversenyen, továbbá a 2008-as és a 2012-es olimpián is, és mámoros pillanatokat éltem át, amikor láttam, hogy elsőként ér célba.

– Hol érzed magad igazán otthon? Melyik földrészen, országban, városban? Van olyan hely, ahol szeretnél élni?
– Ha van számítógépem és hozzá internetkapcsolat, akkor bárhol lehetek, én már jól érzem magam.

– Munka közben számítanak az érzelmek? Más impulzussal kutatsz egy érdekes tudományos problémát, mint egy olyan kérdést, amelyre a válasz milliók életét mentheti meg?
– Véleményem szerint a tudományban, legalábbis a biológiában a legfontosabb, hogy nagyon sokat olvassunk, megismerjünk minél több tudományosan hozzá kapcsolódó területet, azok komplex folyamatait. Természetesen rengeteg kísérletet is el kell végezni. Így sikerülhet feltárni olyan összefüggéseket, amelyek új felismerésekhez vezetnek, mint például a módosított mRNS-t tartalmazó vakcina hatása esetében.

– Mi vonzott éppen a biológiához? Mi lehetett, ami ennyire felkeltette az érdeklődésed?
– Szerintem a biológia, a minket körbevevő élővilág, a madarak, fák, virágok, a testünk működése valamilyen szinten mindenkit érdekel. Nálam ez az érdeklődés a jelek szerint némileg intenzívebbre sikeredett.

A szülőkkel, Karikó Jánossal és Zsuzsával odahaza

– Miért éppen kutató lettél? Érdeklődésből? Kíváncsiságból? A téma iránti vonzalomból? Vagy volt valami konkrét célod?
– Amikor elhatároztam, hogy az egyetemen biológusnak tanulok, még egyetlen szakmabelit sem ismertem. Csak elképzeltem, hogy minden nap valami olyasmit csinálok majd, amit még soha senki, és érdekes dolgokat fedezek fel. Lehetőleg persze olyanokat, amikkel jobbá tudom tenni az emberek életét.

– A megismerés fontosabb, vagy a felfedezés vágya?
– A megértés vágya is olyan alapvető érzés, ami ősidők óta bennünk él, csak tudományos ismeretek hiányában kitalációkkal magyaráztak egy-egy jelenséget. Például azért villámlik, mert Zeusz haragszik. Ez az átlagember számára sokkal könnyebben érthető, mint a tudományos magyarázat. Ezt használják ki a vírustagadók, a vakcinát ellenzők, akik megalapozatlan és ezáltal téves információkat tényként közölnek, logikusnak tűnő, de valótlan állításokat tesznek, és ezzel félrevezetnek jóhiszemű embereket.

– Beoltattad magad?
– Nekem természetes volt, hogy beoltatom magamat. Már meg is kaptam az első dózist december 18-án, azzal 88% eséllyel védett lettem. A második után a védettségem 95%-osra nő. Nagyon várom, hogy mások is megkaphassák a vakcinát. Remélem, sokan élnek a lehetőséggel, annak érdekében, hogy minél előbb vége legyen ennek a borzasztó járványnak.

– Azt meg tudnád még mondani…
– András, kérlek, csak ne most! Folyamatosan nagyon sokat dolgozom, csakis azért szakítottam időt erre a beszélgetésre, mert szerettem volna elmondani mindezt az olvasóknak. De megígérem, hogy ha már látszik a vakcina hatása, és egyre kevesebben kerülnek kórházba a vírusfertőzés miatt, akkor beszélünk megint, és elmondok mindent az égvilágon, amire csak kíváncsi vagy még!

Fotó: Europress/AFP, családi archív